MÉDIABEFUTÓ 2012 [2012. április-május]
- Szoros versenyben dőlt el a Médiabefutó
Minden résztvevő a tudása legjavát adta, így a pillanatnyi forma és a döntő feszültségének a legyűrése volt a meghatározó. Az örömittas díjazottakkal beszélgettünk. »
- Surányi Botond nyerte a Médiabefutó nagydíját
- Hogyan készültek a médiabefutósok az országos döntőre?
- Felkészítőtáborban melegítettek a Médiabefutó résztvevői
- Balázs Renáta és Szász Andrea nyerte a regionális döntők közönségszavazásait
- Tizenhárom településről érkezik a Médiabefutó országos döntőjének 22 résztvevője
- Médiabefutó: pikáns népmesétől a rúzsozott ajkakig
Mit éreznek a táncos fiúk, ha a lányok combja a fejükre kulcsolódik? Mennyi őrültség szükséges a beatboxhoz? A Médiabefutó döntőseivel ismerkedtünk. »
- Médiabefutó: a lájkolástól a tökéletes produkcióig
A nyakkendő védjegy, a szemüveg nem. Vannak "betegek", és olyanok is, akiknek egyszerűen nincs cipőjük. A Médiabefutó székelyföldi regionális szakaszának továbbjutóival ismerkedtünk. »
- Médiabefutó Kolozsváron: a zenekarok vitték a showt
Szatmárnémeti után sokat vártunk a kolozsváriaktól, sajnos nem mindig sikerült ennek megfelelni. De azért semmi okunk panaszra, a zenekarok feldobták a showt. »
- Médiabefutó Szatmárnémetiben: Terminátorral és mosollyal
A Médiabefutó történetében még soha nem gyűlt össze olyan erős mezőny Szatmárnémetiben, mint szerda este. A jó hang már nem volt elég, a megjelenést és a mobilt is figyelték a továbbjutásnál. »
- Médiabefutó Gyergyószentmiklóson: közel a tökéleteshez
Telt ház, változatos és színvonalas produkciók. Esélye sem volt annak, aki hibázott. Az idei Médiabefutó legerősebb mezőnye gyűlt össze. »
- Médiabefutó: Udvarhelyen a zenekarok, Csíkban a változatosság dominált
Székelyudvarhelyen az együttesek, Csíkszeredában a Csillámcsitkók voltak a biztos pont, akik vitték a showt. És a sikamlós, kétértelmű utalások, amelyek mindkét helyszínen megpezsdítették a hangulatot. »
- 2000 lej lesz az idei Médiabefutó fődíja
- Médiabefutó Sepsiszentgyörgyön: drámával és nevetéssel
Teltház, jó hangulat és változatos produkciók. Volt, aki a csillagok állása szerint választott dalt, más egyszerűen ösztönből csinálta. De a színpadi jelenet kategória is erős volt. »
- Ki inspirálja az erdélyi tehetségeket?
Miért szeretne egy erdélyi fiatal dzsessz-zongorista lenni? Hogyan kezd electric boogie-t táncolni vagy beatboxolni? A Médiabefutó 2012 továbbjutott versenyzőit kérdeztük. »
- A Médiabefutó 2012 bemutatja: A Zsűri
- Médiabefutó: beindult a DJ Remix verseny!
- Március végén indul a Médiabefutó 2012!
A nagyszabású, 8 erdélyi városban zajló tehetségkutatóba ének-zene, tánc és színpadi jelenet kategóriában jelentkezhetnek 14 éven felüli versenyzők. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
|
TISZTOGAT A PONTA-KORMÁNY [10.5.2012]
A miniszterelnök még nem tudja melyik gombot nyomja meg ha kávét kér, máris elkezdte a tisztogatást: a miniszterek és a kormányapparátus után prefektusi szinten is "saját" embereket nevez ki. És ez még csak a kezdet.
|
|
19. KMDSZ DIÁKNAPOK [2012. május 2-6.]
- Mit tenne a diáknapozók szuperhőse, amit ők nem?
Keresztelővel, chippendale showval, és Intim Torna Illegál koncerttel zárult az idei Diáknapok. Körkérdésünkre elengedték fantáziájukat a versenyzők. »
- A Pengék csapata nyerte a 19. KMDSZ Diáknapokat
- Hogyan teszel be tíz egyetemistát egy Trabantba?
Urológiai beutaló, Trabantba konzervelés és gyerekkorunk relikviája, a Turbó rágó - mindezt az éjszaka közepén kellett megoldani. City Tour Nighton jártunk a diáknapozókkal. »
- Az emberek 10%-a hisz az apokalipszisben: diáknapozók a hét híréről
Az Apacsok nem hiszik, mert más naptárrendszerük van, de tíz százaléknyi hülye belefér. Jézus már el is jött a Diáknapokra. »
- Diáknapi fotómaraton: hogyan teljesítették a csapatok a próbát?
A diáknapozók maratoni tempóban fotóztak tizenkét témát, és közben még kreatívak is maradtak. Mi ezeket a fotókat szerettük. »
- Elszaporodtak a szuperhősök Kolozsváron
Több mint száz nadrágra húzott alsógatyás szuperhős, hat Superman, hat Super Mario, négy Batman és számtalan egyéb szuper képességű mesehős: mind-mind a KMDSZ Diáknapok bemutatkozóján. »
- Kilométeres sorban vonultak át Kolozsvár központján a diáknapozók
A 48 csapat összesen mintegy 1600 tagjának színes és főként hangos kavalkádja zászlókat lengetett, piáról skandált, végül mégis megérkezett. »
- Green Monster: “mi voltunk a tornádó a WC-csészében”
Rendkívüli lehetőségünk adódott arra, hogy a Green Monster együttes frontemberével, Danny Carterrel készíthessünk egy rövid interjút. »
- Apa, kezdődik!!!
- A szervezőknek nem szabad berúgni a Diáknapokon
A legfontosabb kelléke a határidőnaplója, és naponta csak egy kávét iszik, mert a szervezés nagyjából már kipipálva. A Médiabefutón nem venne részt, és csak egy kicsit bosszús a Transindexre - interjú a KMDSZ Diáknapok főszervezőjével. »
|
|
|
|
SZENT GYÖRGY NAPOK 2012 [2012. április]
- Több tízezren énekelték a Gyöngyhajú lányt Sepsiszentgyörgyön
Rég készültek így egy fellépésre az Omega tagjai, ám azt nem gondolták, hogy 50 ezres tömeg előtt fognak játszani. »
- 35 ezren buliztak a Republicra
A gyönyörű idő - amely Szent György Napokon az elmúlt években példa nélküli - eddig minden program népszerűségének kedvezett. »
- Rekordszámú néző Sepsiszentgyörgy ünnepén
A szervezők szerint még soha nem voltak ennyien a tereken a fesztivál pénteki nyitónapján: közel harmincezer ember tombolt az Irigy Hónaljmirigy koncertjén. »
- Megnyílt a Szent György- napi vásár, rengeteg koncert következik
Hajrá Szentgyörgy, hajrá Székelyföld! - zárta megnyitó beszédét Antal Árpád. Este jön Geszti, a Katapult, a Vad Fruttik, és nemcsak. »
- Ifjú rokkerek és csendes tombolás
Tudd meg, ki nyert a diákegyüttesek találkozóján, mit árulnak az expón, és milyen arcok hogyan szellemülnek át egy fejhallgatós bulin! »
- Mága Zoltán: megtanultam gyerekkoromban, hogy jobb adni, mint kapni
„A sikeremet annak köszönhetem, hogy még ma is napi 5-6 órát gyakorolok” – mesélte sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján a világhírű hegedűvirtuóz. »
- Örmény ládafiától az arab éjszakáig
Nemcsak a fiataloké a világ és a Szent György Napok: a szerdai nap fotókban. Mától besűrűsödik a program, megnyílik a Szent György Expó, este a Kalapács koncertezik. »
- A Szent György Napok eddigi eseményei - fotókban
Kulturális hét, útlezárások és árpilisi időjárás: nézd meg, eddig miről maradtál le. Most süt a nap, de ha jössz, ne hagyd otthon az esőkabátot vagy ernyőt! »
- Egy irodalmi öttusázó: Parti Nagy Lajos Sepsiszentgyörgyön
"Engem semmi egyéb nem érdekel, csak az egy tenyérben elférő, rövidke töredékes szövegek." Az íróval Kovács András Ferenc költő beszélgetett. »
- Szatyrok formájában születtek újra a régi ruhák a szentgyörgyi Rögtönzött Varrodában
|
|
|
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK: JELÖLTEK [2012. március]
Kik indulnak az idei helyhatósági választásokon?
- Megfélemlítéssel vádolja az EMNP Seres Dénest
Az EMNP szerint a képviselő a zilahi szövetségi alpolgármesterrel karöltve előbb ígéretekkel, majd fenyegetésekkel próbálta rávenni a Néppárt jelöltjeit, hogy lépjenek vissza az indulástól. Seres szerint a néppártiak hazudnak. »
- Taierling: fel sem merül, hogy visszalépjek
Az EMNP kézdivásárhelyi polgármester-jelöltje szerint a legfontosabb, hogy egy városvezető ne a saját személyes hasznát lássa a befektetőkben és a tőkéjükben, hanem a városét és polgáraiét. »
- Bokor Tibor: „négy év múlva nem fogunk az ígéreteink miatt szégyenkezni!”
Az RMDSZ kézdivásárhelyi polgármesterjelöltje szerint az utóbbi négy évben botrány botrányt ér a településen, eljött az ideje a szisztematikus városfejlesztésnek. »
- Bunta Levente: az eredmények önmagukért beszélnek
Székelyudvarhely újrázni készülő polgármestere szerint a politikai alakulatoknak nem egymást kell legyűrniük, hanem a józan ítélőképességűekkel együtt kell tudni dolgozni. »
- Két tanácsost juttatna a kolozsvári tanácsba az EMNP
"Nem fenyeget az a veszély, hogy nem lesz magyar képviselet Kolozsváron. Egyedüli kérdés, hogy mi ehhez plusz két tanácsost hozzá tudunk-e adni" - villáminterjú Gergely Balázzsal. »
- Taierling visszalépését is kérné az MPP Kézdin
Ha nem jön létre egy jobboldali koalíció, az MPP képes arra, hogy ütőképes programot, jelöltet, listát állítson egymagában is – szögezte le Rácz. »
- Az elért eredményekben bízik Gyergyószentmiklós polgármestere
A fűtésrendszer korszerűsítéséről, a lakástulajdonosi szövetségek létrehozásáról, a parkolási rendszer működtetésének kiszervezéséről és az EMNP támogatásáról beszélgettünk az új mandátumért induló Mezei Jánossal. »
- Csíkszereda: ismét Antal Attila és Szőke Domokos lehet az alpolgármester
- 70%-os támogatottsága van Bunta Leventének Székelyudvarhelyen
- Háromszék: megvannak az RMDSZ megyei tanácsos- és polgármesterjelöltjei
- Véglegesítette jelöltlistáját a Szilágy megyei RMDSZ
- Nem indít saját jelöltet Marosvásárhelyen az EMNP
- Virág László az EMNP baróti polgármester-jelöltje
- Értesülések: Frunda lesz Marosvásárhelyen az RMDSZ polgármester-jelöltje
- Tankó László az EMNP székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje
- Rangsorolja önkormányzati jelöltjeit az RMDSZ Fehér megyei szervezete
- Antal Árpád bemutatta az RMDSZ háromszéki tanácsos-jelöltjeit
- Johann Taierlinget indítja az EMNP Kézdivásárhelyen
- Ismertté váltak a román pártok önkormányzati tisztségekre pályázó jelöltjei
A PSD mindenkit megelőzve már be is mutatta a három hónap múlva versenybe szálló indulóit, a PDL egyelőre a belső felmérések eredményeit elemzi, de már náluk is vannak nevek. »
- Kolozsvár: legalább öt helyi tanácsosi tisztség elnyerésében reménykedik az RMDSZ
Az RMDSZ-es jelöltlista összeállt, ezért egyre valószínűbb, hogy a magyarság az EMNP vagy a szövetségi jelöltlista közül választhat a június 10-i szavazáson. »
- Most nem ő a legesélyesebb, de Frunda optimista
Vass Levente jelölése egy szerencsétlen döntés volt az új polgármesterjelölt szerint, aki az MPP-s színekben induló Benedek Imrét is megpróbálná meggyőzni, hogy álljon el szándékától. »
- Eckstein: egy 30%-on felüli eredmény sem elképzelhetetlen
Ha a magyar politikai erők egységesen támogatják jelöltségemet, lehet magyar polgármestere Kolozsvárnak – fogalmazott a volt szenátor. »
- Cseke Attila: lehet magyar polgármestere Nagyváradnak
Az RMDSZ polgármesterjelöltje kihívásnak tartja a júniusi megmérettetést és úgy gondolja, olyan városvezetőre van szükség, aki tudatosítja az emberekben, hogy milyen különleges városban élnek. »
- Ilyés Gyula harmadszor is indul Szatmárnémetiért
A két mandátumot letöltött polgármester nem a többi magyar párt jelöltjeitől tart: szerinte az USL az egyetlen, aki még labdába rúghat a polgármesteri székért folyó megmérettetésben. »
- Ráduly Róbert ismét indul Csíkszeredáért
Többek közt kislánya és az MPP-s tanácsosok unszolására meggondolta magát, és eredeti döntése ellenére ismét megpályázza a polgármesteri tisztséget. Sőt, egyenesen nyolc évesre tervezi a pályafutását. »
- Tankó László az EMNP székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje
- Eckstein: egy 30%-on felüli eredmény sem elképzelhetetlen [Interjú]
Ha a magyar politikai erők egységesen támogatják jelöltségemet, lehet magyar polgármestere Kolozsvárnak – fogalmazott a volt szenátor. »
- Cseke Attila: lehet magyar polgármestere Nagyváradnak [Interjú]
Az RMDSZ polgármesterjelöltje kihívásnak tartja a júniusi megmérettetést és úgy gondolja, olyan városvezetőre van szükség, aki tudatosítja az emberekben, hogy milyen különleges városban élnek. »
- Rangsorolja önkormányzati jelöltjeit az RMDSZ Fehér megyei szervezete
- Kolozsvár: legalább öt helyi tanácsosi tisztség elnyerésében reménykedik az RMDSZ
Az RMDSZ-es jelöltlista összeállt, ezért egyre valószínűbb, hogy a magyarság az EMNP vagy a szövetségi jelöltlista közül választhat a június 10-i szavazáson. »
- Eckstein-Kovács Péter indul a polgármesteri tisztségért Kolozsváron
- Antal Árpád bemutatta az RMDSZ háromszéki tanácsos-jelöltjeit
- Cseke Attila az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje
- Ráduly Róbert ismét indul Csíkszeredáért
Többek közt kislánya és az MPP-s tanácsosok unszolására meggondolta magát, és eredeti döntése ellenére ismét megpályázza a polgármesteri tisztséget. Sőt, egyenesen nyolc évesre tervezi a pályafutását. »
- Ilyés Gyula harmadszor is indul Szatmárnémetiért
A két mandátumot letöltött polgármester nem a többi magyar párt jelöltjeitől tart: szerinte az USL az egyetlen, aki még labdába rúghat a polgármesteri székért folyó megmérettetésben. »
- Ki indul a polgármesteri székért a Kovászna megyei városokban?
Az RMDSZ már tudja, kit indít, az EMNP és az MPP szövetkezne, és elképzelhető, hogy a polgári oldal egységesen lép fel a polgármester-választásokon. A román pártok is szervezkednek. »
- Ismertté váltak a román pártok önkormányzati tisztségekre pályázó jelöltjei
A PSD mindenkit megelőzve már be is mutatta a három hónap múlva versenybe szálló indulóit, a PDL egyelőre a belső felmérések eredményeit elemzi, de már náluk is vannak nevek. »
- Ki indul a polgármesteri székért a Hargita megyei városokban?
Az RMDSZ néhány kivételtől eltekintve megnevezte jelöltjeit, az MPP-s településvezetők újráznának és nagy dobásra készülnek, míg az EMNP-ben teljes titoktartást rendeltek el. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
MÁRCIUS 15. [2012. március 15.]
- A nap, mikor a magyarok elhiszik, hogy minden jobb lehet
Első blikkre március 15-e Pesten egy autómentes napra emlékeztet. Alig lézeng egy-két autó az utcákon, ráadásul az ide-oda vonulások miatt számos jelentős utat le is zártak. Ideális nap nekiindulni biciklivel. »
- Március 15. Szatmárnémeti: komoran ünnepélyes megemlékezés
A kicsik és nagyokból inkább csak a nagyok jöttek el a szatmárnémeti ünnepségre: fotósunk nagy bánatára a színes-kokárdás ifjúság nem nagyon tolongott a rendezvényen. »
- Marosvásárhely: székelyharisnya, napszemüveg
Marosvásárhelyen a három párt legalább háromfelé ünnepelt, mégis minden ismerősnek tűnt a korábbi évekből. »
- Százezrek vettek részt a magyarországi ünnepségeken
- Orbán: nem leszünk gyarmat!
- Toró: esélyt és szabadságot a magyar nemzetnek, Erdélynek, az erdélyi magyaroknak!
- Országszerte ünnepeltek a szövetség vezetői
Az RMDSZ politikusai beszédjükben többnyire a márciusi események üzenetét fejtegették, vagy aktuálpolitikai eseményeket magyaráztak az ünneplő közönségnek. »
- Tőkés László: megérett az idő az ünneplés szabadságának a megélésére
- Március 15. Sepsiszentgyörgyön: ünnep a hóban
Hangverseny, emlékfutás, előadás, koszorúzások, ünnepi felvonulás és emlékműsor is szerepelt az egyhetes ünnepségsorozatban. »
- Kolozsvár: ennyi emberrel már volna mit kezdeni
Végigkövettük a felvonulókat a hagyományos útvonalon, a Protestáns Teológiától a Szent Mihály templomig, majd a Biasini-szállóig. »
|
|
VEZETŐSÉGVÁLTÁS A BBTE-N [2012. február]
Új rektort, rektorhelyetteseket és új magyar tagozatvezetőt választanak a Babes-Bolyai Tudományegyetemen
- Végleges: Ioan-Aurel Pop a BBTE rektora
- Utolsó alkalommal csapott össze a BBTE két rektorjelöltje
Holnap nyitnak az urnák a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. Kevesebb, mint 24 órán belül kiderül, hogy a "menedzser" vagy a "diplomata" lép Andrei Marga helyére. »
- Ioan-Aurel Pop: az interkulturalitást kell megvalósítani a Babeș-Bolyain
Mik a rektorjelölt tervei a magyar tagozattal, a székelyföldi kihelyezett tagozatokkal? Mit jelent számára a multikulturalitás egyetem, és hogy látja a többnyelvűség megvalósulását az egyetem hétköznapjaiban? »
- Ciumaș vagy Pop lesz a BBTE új rektora
Összesítette a rektorválasztás során leadott szavazatokat a BBTE választási bizottsága: Cristina Ciumaş 475 (39,16%), Ioan-Aurel Pop pedig 439 szavazatot (36,19%) kapott. Második forduló is lesz. »
- A BBTE rektorjelöltjeit jellemzi Magyari Tivadar
Cristina Ciumaşt Marga nyomja, Ion Aurel Pop a PSD és a PDL embere, Daniel David legalább nem utasítja el az egyetem-ügyvitel fontosságát. A másik két jelölt egy vicc, de csak egyikük jó vicc. »
- BBTE: értesülések szerint Ciumaş lefotóztatná a szavazócédulát a neve mellé pecsételőkkel
- Soós Annát választották a BBTE magyar tagozatának vezetőjévé
- Soós Anna szakkollégiumi rendszert építene ki a BBTE-n
A rektorhelyettes-jelölt egy olyan szakkollégium megalapítását szorgalmazza, ahol különböző szakterületekről származó tehetséges diákoknak lehetőségük lenne kapcsolatháló építésére. »
- Nagy László szerint az új tudás létrehozása még az oktatásnál is fontosabb
Jövő hétfőn választják meg a két magyar rektor-helyettest a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. Egyikük a magyar tagozat feje lesz. Nagy László jelölttel beszélgettünk. »
- A fiatal tanárok helyzetéről vitázott a BBTE három rektorjelöltje
|
|
|
|
|
LEMONDOTT AZ MCSMSZ VEZETŐSÉGE [2012. január]
A moldvai csángómagyarok magyar nyelvű oktatási programját elindító és lebonyolító szervezet működése ellehetetlenült a vezetőség szerint.
- BALÁZSI-PÁL ELŐD: Ne legyen játszma tárgya a csángóügy: kiértékelő
Egy ideje a magyarázkodás és vádaskodás folyik, de az állásfoglalás ma is pont annyira érvényes maradt, mint elindítása napján volt. »
- Részletezte az MCSMSZ elleni vádjait az AMMOA
- Csángóügy: az ellentétek feloldását és párbeszédet szorgalmaz Böjte Csaba
"Szívem minden melegével imádkozom, hogy minden érintett fél nyugodtan, békésen akarjon s tudjon leülni, és megoldást keresni. Mert van megoldás." »
- Személyes egyeztetésen volt Budapesten a moldvai magyar tanárok egy csoportja
- Tételesen cáfolta a magyar kormány vádjait a csángószövetség vezetése
- "Súlyos anomáliákról" beszél Répás Zsuzsanna a csángószövetség kapcsán
- „Egy új szervezet létrehozásával nem oldódnak meg a moldvai problémák”
- Az AMMOA vádol: az oktatást veszélyeztették az MCSMSZ hiányosságai?
A szövetség vagyona nincs biztonságban, véli a magyarországi magánadományok összegyűjtésére létrehozott alapítvány. Solomon szerint az AMMOA visszatartotta a támogatásokat. »
- Répás: a kormány és az AMMOA felé is elszámolt egy számlát az MCSMSZ
- Március 10-én tart tisztújító küldöttgyűlést az MCSMSZ
- A lemondott MCSMSZ-vezetők többsége együttműködik az RMPSZ-szel
A pedagógusszövetség átvette a csángó oktatási program felügyeletét, a pedagógusok a gyerekek érdekében mindannyian folytatják a tanítást. Hegyeli viszont elköszönt. »
- LMP: az Orbán-kormány most a csángókat osztotta meg
- Magyari szerint a csángók oktatása a magyarországi politikai játszmák áldozatává vált
- "A Teleki László Alapítvány a csángó program pénzügyi átláthatóságát biztosítaná"
Az oktatási programot továbbra is a jelenlegi stáb bonyolította volna - mondta el Diószegi László. Az átvilágításra szánt négymillió forintot a bevont szakértők honorálására, a helyszíni szemlékre és konzultációkra fordították. »
- ALÁÍRÁSGYŰJTÉS: NE LEGYEN JÁTSZMA TÁRGYA A CSÁNGÓÜGY!
- Április végéig az RMPSZ veszi át a csángó oktatási program irányítását
- Répás Zsuzsanna: folytatódik a moldvai magyar oktatási program
- Az RMDSZ kiáll a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége mellett
- Csángóföldön tanító tanárok állnak ki az MCSMSZ vezetése mellett
- SIPOS ZOLTÁN: MCSMSZ vs. magyar kormány: eredménytől függetlenül a csángók vesztenek
Solomon Adriánék felmondásával elveszhet a moldvai magyar oktatással kapcsolatos know how. Senki nem tudja, mi következik. »
- A magyar kormányt megdöbbentette az MCSMSZ vezetőségének lemondása
- Veszélyben lehet a csángómagyar oktatási program
A magyar kormány kivenné a tevékenységet az MCSMSZ kezéből: egy új alapítvány létrehozását tervezi, amely két magyarországi alapítványból és az MCSMSZ-ből állna. Ezt az MCSMSZ vezetősége nem bírta lenyelni. »
- Testületileg lemondott a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vezetősége
- „A gyökerek elvesztése nem tesz jót senkinek”
Bár sokat javult a csángók helyzete 2001 óta, továbbra is veszélyeztetett kisebbség a moldvai magyarság, állapították meg a brüsszeli csángókonferencia előadói. »
- Egy 20. századi csángó oktatási program megelőzhette volna az asszimilációt
1989 óta a Kárpát-medencei magyar kultúrának alig volt hatása a csángóföldi modernizációra, a fiatalok jövőképében Magyarország vagy az erdélyi magyarság egyáltalán nem szerepel. Interjúnk második része Tánczos Vilmossal. »
- 43 ezren beszélnek még magyarul a moldvai csángó falvakban
Egyformán általános jelenség minden faluban, hogy a csángók nyelve erősen stigmatizált és alulértékelt mind a hivatalos intézmények, mind maguk a beszélők szemében, véli Tánczos Vilmos néprajzkutató. »
- Látogatás csángóföldi magyar oktatási helyszíneken 2.
Csík nem Csíkszereda, és Buda nem Budapest. Nem magyarul éneklik a Tente babát, de egy asszony próféta lehet a saját falujában. »
- Látogatás csángóföldi magyar oktatási helyszíneken 1.
Bogdánfalván a pap is magyarul tanulna; Külsőrekecsinben van a legkényelmesebb „magyar ház”, ahol a tanárkollégák is zuhanyozhatnak. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
|
|
|
HATALOMELLENES TÜNTETÉSEK [2012. január]
Országszerte követelik az államfő és a kormány távozását, Bukarestben mindennap összetűzésekbe torkol a felvonulás.
|
|
|
|
|
|
|
OROSZORSZÁG VÁLASZT [12.12.2011]
Orosz ellenzéki személyiségek mellett az Európai Parlament is az oroszországi választások megismétlését kéri, miután látványos választási csalásokra derült fény. Az orosz politikai elit szerit Nyugat foglalkozzon csak a saját dolgával.
|
|
|
ERDÉLYI NYELVJÁRÁSOK [2011.]
Melyik erdélyi nyelvjárásban hangzik a legszebben, hogy "szeretlek, bébi" vagy "négyszeri átszállás"? A legsármosabb erdélyi városi dialekust keressük.
- Erdélyi nyelvjárások: szerinted melyik a legsármosabb?
Melyik nyelvjárásban szeretnéd, ha megkérnék a kezed, vagy hallgatnál meg egy másik Örkény egypercest? A legszexibb, a legszínesebb, a legbarátságosabb és a legközérthetőbb nyelvjárást is megszavazhatod. »
- Partiumi és bánsági nyelvjárás: a történelmi pusztulások alakította nyelv
Vajon a Partiumban olvassák fel a legszebben Örkény egypercesét? Nagyváradi verzióban hallgathatjuk meg a "többszöri átszállást". »
- Moldvai magyar nyelvjárás: te tudod, mi az a mesény?
Vajon a csángó nyelvjárás lenne a legszebb? Hogyan hangzik a "kereszteződéseknél, elágazásoknál"? Lábnyiki változatban hallgathatjuk meg, és a szöveg is ennek megfelelően kicsit módosult. »
- Északkeleti nyelvjárás: közel a köznyelvhez?
Melyik városunkban mondják a legszebben, hogy "előzően igénybe vett kocsik"? A nagykárolyi/szatmári, a zilahi és nagybányai koucsit is meghallgathatjuk. »
- Székely nyelvjárás: nem is olyan egzotikus?
Melyik székely városban mondják a legszebben, hogy "díjszabási övezet"? A sepsiszentgyörgyi, az udvarhelyi, a csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi és a baróti verziót vizsgáltuk. »
- Mezőségi nyelvjárás: "gereblyével fésülködni"
Melyik erdélyi nyelvjárásban hangzik a legszebben, hogy "szeretlek, bébi" vagy "négyszeri átszállás"? Elsőként a mezőségi nyelvjárást teszteltük, a marosvásárhelyi és a kolozsvári verzióban is. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
GEOANĂ BUKÁSA [2011. ősz]
A szoros, de végül elvesztett államfőválasztás óta Mircea Geoană karrierje lejtmenetben van. Előbb a PSD éléről, majd a pártból kellett távoznia, most pedig a felsőház elnöki tisztségétől is búcsúzni kényszerülhet.
|
EGYIPTOM VÁLASZT [22.11.2011]
A választások előtt néhány nappal több tízezren követelik a Tahrír téren, hogy a katonai tanács adja át az uralmat egy civil kormánynak. A kövekkel és Molotov-koktélokkal támadó tömeget a rendőrség könnygázzal, gumigolyókkal oszlatja.
|
|
RÁCS MÖGÖTT SORIN APOSTU [2011. november]
Kolozsvár polgármesterét november 9-én őrizetbe vették korrupció gyanújával. A vád: százezer eurós csúszópénz két cégtől.
|
|
|
MAROSVÁSÁRHELYI POLGÁRMESTERJELÖLTEK [2011. ősz]
- Hivatalos: Frunda György az RMDSZ polgármesterjelöltje Marosvásárhelyen
- Értesülések: Frunda vagy Pető András indulhat Vass Levente helyett Marosvásárhelyen
- Ultimátumot adott a magyar pártoknak Vass Levente: ha nem fognak össze, visszalép
- Marosvásárhely: megegyezett az RMDSZ és az EMNT
- BALÁZSI-PÁL ELŐD: Tőkés és az ügyszerű nemzeti politika, írásban
A probléma ott gyökerezik, hogy Tőkés irigylésre méltóan gazdag szókincse és veretes mondatai ellenére nem képes közérthetően írni. »
- DEMETER SZILÁRD: Számtan. Válasz Kovács Péternek
Ennek a szájkaraténak nem sok értelmét látom: aki annyit lát a politikából, hogy esetleg halála után kap egy szobrot, az túl sokat nem ért a képviseleti demokráciából. »
- KOVÁCS PÉTER: Mit fog írni a szobor talapzatán: a forradalom szikrája vagy bukott politikus?
Tőkés László nem érti, hogy nem az a közös jelölt, aki egyik szervezethez sem tartozik, pártfüggetlen, hanem az, aki mindegyikhez egyformán közel áll. »
- Tőkés László nyilatkozata a marosvásárhelyi polgármester-választás tárgyában
- TRANSFÓRUM: Vass Levente válaszol a Transindex-olvasók kérdéseire
- Zűrzavar a marosvásárhelyi magyar polgármester-jelölt ügye körül
Az EMNT helyi szervezete koalíciós egyezséget akar, de továbbra is Vass Leventét tartja a megfelelő jelöltnek, aki szerint nem kell a várost politikai csatározások színterévé tenni. »
|
|
|
|
BEZÁR A NEMESZSUKI NOKIA-GYÁR [2011]
A Nokia vezetősége 2011. szeptember 29-én közölte nemeszsuki alkalmazottaival a rossz hírt. Közel kétezren maradnak munka nélkül.
|
(TÉV)ÚT PALESZTINA FELÉ [2002-2011]
Izrael és a palesztinok: kudarcba fulladt béketárgyalások, megszegett tűzszünetek, ígéretek és visszakozások. Két főszereplős dráma a Közel-Keleten.
|
|
|
|
FÖLDRAJZ ÉS TÖRTÉNELEM MAGYARUL [2011. ősz]
A 2011-2012-es tanévtől magyarul, magyar tankönyvekből tanulhatják a nyolcadikos és tizenkettedikes diákok Románia történelmét s földrajzát.
|
|
|
|
ÖSSZEVONT VÁLASZTÁSOK [2011-2012]
Ha a koalíció akarata érvényesül, 2012. novemberében egyszerre tartják a helyhatósági és a parlamenti választásokat.
|
NÉPSZÁMLÁLÁS 2011 [2011]
Októberben megszámláltatunk. A tét, hogy ne találtassunk híjával.
- "Recseg-ropog a népszámlálás intézménye": a cenzusról tartottak vitaestet
Fenntartásokkal kell kezelni az INS által nyilvánosságra hozott részleges népszámlálási eredményeket, ennek ellenére ezek a legpontosabb adatok - állítják egybehangzóan a szakértők. »
- Népszámlálás: ijesztő tempóban fogy a szórványmagyarság
A nagyobb magyar lakosságú városok összehasonlításából egyértelműen kitűnik: a szórványban fogy a leggyorsabban a magyarság, a Székelyföldön a leglassabb ütemben. Nagykároly és Nagyszalonta dacol a trendekkel. »
- Népszámlálás: hány magyar él az erdélyi városokban?
- Székely István: elemezni kell a belső migrációt
- Milyen trendek rajzolódnak ki a 2011-es népszámlálás etnikai adatsoraiból?
- A magyarok lélekszáma csökkent, de az országos arány alig változott
A romániai magyarok lélekszáma újra a közvárakozás és a szakemberek számításai alatt maradt. Ezzel együtt, optimizmusra ad okot, hogy a magyarok aránya nem csökkent számottevően az országban, és több megyében sem. »
- 1 millió 238 ezerre csökkent a magyar lakosság száma
- Népszámlálás: 19 millióra csökkent Románia lakossága
- Népszámlálás Kolozsváron: gyanúsan sokan nem nevezték meg nemzetiségüket
19 százalékról 16 százalékra csökkent a város magyar lakossága. Hiába a megkérdőjelezhető adatok, utólag nem lehet tenni semmit. »
- Népszámlálás: százéves népesedési trend fordult meg Székelyföldön
Gyorsabban fogynak a románok, mint a magyarok. A romák számaránya több mint egyharmaddal nőtt tíz év alatt a Székelyföldön. »
- Székely: akár 19 millió alá is csökkenhetett Románia lakossága
A népszámlálás első felében az etnokulturális jellemzők regisztrálása okozott felfordulást, míg a vége fele az volt a panasz, hogy a biztos a bejelentőt még nem írta össze. »
- Hány személyt számoltak meg a nagyobb magyarlakta településeken?
- A főváros után Kolozsváron és Temesváron számolták meg a legtöbb személyt
- INS: kevesebb mint húszmillió személyt számoltak meg a népszámláláson
- 9 év alatt megháromszorozódott Szászfenes lakossága
- Népszámlálás: aggódik az LMP a romániai visszaélések miatt
- Brassó az egyetlen megye, ahol a népszámlálás 100%-ban lezajlott
- Online népszámlálás bukarestiesen [Somodi Zoltán blogbejegyzése]
- Kirúgták a statisztikai hivatal szóvivőjét: tízen a hét híréről [salto vitale]
Minden napra tartogat valami újdonságot ez a Népszámlálás című, kabaréműsorba oltott szappanopera. Botházi, Szász, Gáspárik, Jánosi, Könczy, Csutak, Demeter, Szilágyi, Budaházi, Kovács a csénépéről. »
- MAGYARI TIVADAR: A kisszobában hét unokám és hétszerhét dédunokám
Nem egyedül lakom, először is itt élnek velem az öcsém és a sógornőm, naponta hazajárnak Pestről Kolozsvárra. Most is éppen őket várom, meleg a káposzta, hogy egyenek, tessék őket is felírni. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
FÉLSZIGET 2011 [2011. augusztus]
Marosvásárhelyen, augusztus 25. és 28. között újra Félsziget fesztivál.
- Félsziget, Fergeteges Zdob si Zdubbal és XXL-es dj-jel
Magashegyi Undeground koncertvarázs, dübörgő elektronikus tér a ROA-án. A Guano Apes lett az est csalódása, de az "apró örömök" között találtunk egy cigányzenekart és egy DJ-párbajt is. »
- Guano Apes: magasról teszünk a kritikusok véleményére
- Színház az egész fesztivál: commedia dell’arte a Félszigeten
A csöves, a transzvesztita, a kínai és az orgyilkos improvizációs színjátékába a karkötőjüktől fogva rángatták be az embereket. »
- Hogyan keresték a helyük a fesztiválozók?
Éppenhogy megkezdődött az első nagyszínpadi koncert, az emberek még bőven szállingóznak. Az ittlévők persze söröznek, pihennek és szenvednek a forróságtól. [fotóriport] »
- Megkezdődött a Félsziget: 4 nap, 5 színpad, 80 koncert
- Ezt ajánljuk a nyár utolsó nagy bulijára
A Belgával felmérthetjük a fesztivállapotot, remélhetőleg megnézhetjük Iggy Pop felsőtestét, a Guano Apes visszatérését, de a sörök között olvasva könyvet is kölcsönözhetünk. »
- Tuborg Greenfest Félsziget: fotóversenyt hirdetett a MIÉRT
- Iggy Pop a Tuborg Green Fest Félszigeten!
A legendás énekes és zenekar, a the Stooges mellett egy sor magyarországi, hazai és nemzetközi előadóval bővült a kínálat, és tehetségkutató is lesz. »
- páROZzMÁR a Fesztivity 2011 győztese!
- Kristályosodik a Tuborg Green Fest Félsziget programja
Myon and Shane 54, Nevergreen, filmek, trailerek, sport, színház, hastánc, pólódizájn, kvízjáték és sztárverseny. Nem könnyű átlátni. »
|
|
FESZTIVÁLSZEZON [2011. augusztus]
BestFest, Exit, Sziget, ArtMania
- A metálosok idén is feketét hordanak
Egy metálrendezvényen felvonul az összes létező zenekar pólója, de a legtöbben nem állnak meg itt. Bőrfűzők, latexnadrágok és extrém kreációk körképe. [fotóriport] »
- Tarjával és a Sonata Arcticával beszélgettünk az ArtManián
Az énekesnő nem szereti a hörgős metált, a srácok más bandák pólóiban is szívesen járnak. Nagyszebeni beszélgetések, feketében. »
- Rockerek, ha festenek: az ArtMania „art” fele
A metálrajongó lányok ecsetet, a fiúk fényképezőgépet ragadtak, hogy kedvenceik üzenetét a maguk módján szintén megörökítsék. »
- Kifújolták Lady Gagát az ArtMania második napján
A Lacuna Coil tudhatta volna, ezt közönséget nem szabad Bad Romance-szel hangolni. A Sonata Arctica viszont elejétől végig igazi koncertet adott, sallangok nélkül.
»
- Egy cuki angol énekesnő és két magyar megmondó-zenekar
Szombaton sikerült jó adag koncertet megnéznünk, és a nap végén siránkozhattunk azon, hogy miért nem mégis Amy Winehouse jött a Jared Leto által fémjelzett 30 seconds to Mars helyett. »
- Sziget: Hatvannégy Vármegyével és öregedő Prodigyvel
Ahogy megérkeztünk, rögtön leteszteltük a kártyás fizetési rendszert és boldoggá tettünk egy rockert a golyós ciginkkel. Az egy négyzetméterre eső érdekes arcok száma itt a legnagyobb. »
- Töklámpásokra és metálkirálynőre hajaltak Nagyszebenben
Tarja Turunen vonzotta a legtöbb rajongót, de a Helloween sem maradt szégyenben: ilyen volt a fesztivál első koncertnapja, maximum hangerővel. »
- Tömegrendezvénnyé nőtt a B'EstFest
A Bukarest melletti fesztivál második napjára bejött, amit az elsőről hiányoltunk: a tömeg. Mika, az Asian Dub Foundation és a napsütés másfélszer annyi érdeklődőt csalt ki, mint a Skunk Anansie. »
- A betonfesztivál, amely a zöldbe költözött
A tavalyi kimaradás után a B’EstFest új koncepcióval tért vissza idén. Az első benyomások vegyesek a Tunari községbe költözött rendezvényről. »
- Őrjöngő tömeg a BestFest utolsó napján
Nem kellett sokat találgatni, hogy a fesztivál melyik előadója fogja legintenzívebben megmozgatni az közönséget, de a Pendulumra szinte rávert a House of Pain – egy szám erejéig. »
- EXIT: 10 dolog, amit szerettünk és 5, amit nem
A szerb csajok, a Portishead melankóliája vagy az Arcade Fire koncertje nagyon bejött nekünk, de nem élveztük, hogy egy-egy nagyobb tömeget vonzó fellépés után sarat kellett köpjünk. »
- Jamiroquai hozta a kötelezőt
Bár a brit csapat hozta a kötelezőt, mégis Santigold fellépése volt az eddigi legjobb a fesztivál ideje alatt. »
- Vissza az állatkertbe
A karszalagokon nagyon találóan az áll: “stateofexit”. Ha egyszer oda belépsz, egy külön országban, a buli birodalmában találod magad. »
- A fesztivál, ahol nincs ráadás
A programban alig vannak csúszások, még a kisebb zenekaroktól sem kérhetünk még egy számot, de legalább megvan a fesztivál eddig legjobban öltöző zenekara. »
- Arcade Fire, Pulp, Beirut egy estén, egy helyen
A hivatalosan nem létező nulladik napon melegítettünk Európa egyik legjobb fesztiváljára. Feltérképeztük a kempinget és az árakat. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK [2011. augusztus]
- Mit szerettünk a Kolozsvári Magyar Napokon?
A főtér dugig tele emberekkel, a MIT-terasz fenyőrügy-szörpje: összeírtuk azt a tíz élményt, ami nélkül a KMN nem lett volna az igazi. »
- A 100 tagú cigányzenekar koncertjével zárult a Kolozsvári Magyar Napok
A 100 tagú cigányzenekar a Kolozsvári Magyar Napok zárónapján hozta az elvárt színvonalat és nem hagyott hiányérzetet a közönségben, bár a hosszúra nyúlt program ezt egy kissé ellensúlyozta. »
- Aláírásokat gyűjtött a Zöld Erdély Egyesület Verespatakért a KMN alatt
- Sikeres volt a Mindennapi kenyerünk program adománygyűjtése a KMN-on
- Nyalka huszárok, színes népviseletek Kolozsvár utcáin
Szombaton lódobogás, vasárnap reggel csujogatás kísérte felvonulásokat láthattunk a belvárosban. A néptáncosok táncra is perdültek az úttesten. [fotóriport] »
- Bill kapitány blues-cirkusza megmozgatta egész Kolozsvárt
Az eddigi legfergetegesebb koncerten vehettünk részt pénteken: Deák Bill Gyula még a táltosdalt is elénekelte az István, a királyból.
»
- Egy kényelmes, jól bejáratott Charlie-koncert kapcsán
Horváth Károlyt nem azért szeretjük, mert extrákkal készül; Horváth Károly egy laza mozdulattal eldobja a cigijét, és színpadra lép. »
- Könczey Elemér karikatúráiból nyílt kiállítás az Insomniában
- A Farkas utca, gyerekszemmel
A Fesztiválutca leginkább a gyerekekhez szól, így a cukiságfaktor is elég magas a vásáros sátraknál. Állatkák, bábozás, és minden, ami aranyos! [fotóriport] »
- Rúzsa Magdi, hatalmas tömeggel, de annál kisebb bulival
Rég nem láttunk ennyi embert Kolozsvár főterén, és rég nem láttunk ilyen kevés bulizót közöttük. Pedig Magdi mindent elkövetett. »
- A szeku két oldala: dokfilm megfigyeltekről és megfigyelőről
A volt tiszt végtelen nyugalommal magyarázza: a megfigyelés feltételei nem egyszerűek, a poloskát "csupán" három hónapig szabad lakásban tartani. »
- Rögtönzött szonettírás a KMN keretében
- Megnyílt a Farkas utcai fesztiválutca a Kolozsvári Magyar Napokon
- Benkó Sándor: nagyon optimista zenét játszunk
Az együttes a holland matrózoktól tanult “kanálzenélni”, és nem vet meg semmilyen kortárs muzsikát, de a korlátlan szerelem a dixielandé. [gyorsinterjú] »
- Kolozsvár kapui: fotókiállítás a Szabók bástyájában
- Markó Béla Visszabontás c. verseskötetét mutatják be a KMN keretében
- XV-XVII. századi magyar könyvek kiállítása az Akadémiai Könyvtárban
Thuróczy-krónika 1488-ból, Vizsolyi Biblia 1590-ből, Apáczai Magyar Encyclopaediája 1653-ból. Három példa, amiért érdemes megnézni a régi magyar könyvek kiállítást. »
- A bakancsos, a proletár és Tímár Mihály
Ármányos szerelmi történet és kommunista propagandafilm a magyar filmgyártás hőskorából, a legnevesebb rendezők névjegyével, nemzetközi zenész-válogatottal: így indultak a kolozsvári filmnapok. »
- Teli tér és elektro-Himnusz a Kolozsvári Magyar Napokon
A Határon Túrát kísérő bringások ismét nyaktörő mutatványokkal készültek, az Ethno in Transit és a Kistehén pedig már első nap nagy tömeget mozgatott meg. »
- Erdély, divat, erotika a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban
Öt tárlatot nyitottak meg vasárnap a Bánffy-palotában működő Szépművészeti Múzeumban a Kolozsvári Magyar Napok keretében. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
ZAVARGÁSOK LONDONBAN [2011. augusztus]
- Péter László: Törnek, zúznak, gyújtogatnak – Tiltakoznak?
A média rendszerint közönséges bűnözőkként tekint az elkövetőkre (sokszor teljesen joggal, hiszen bűncselekmények sorát követik el ilyenkor), azonban ennél mégis többről van szó. »
- Randalírozások több városban, Londonban viszonylag nyugodtan telt az éjszaka
- London: életerős, céltalan fiatalemberek, kis helyre összezsúfolva
Eleve nem érzik magukat felelősnek ezért a társadalomért, és veszítenivalójuk sem nagyon van. És egy ilyen gyúanyag bármikor képes berobbanni – véli Síklaki István szociálpszichológus. »
- Londoni zavargások: biztonytalan a kiváltó ok, a polgármester kemény büntetést ígér
- London: meghalt egy 26 éves férfi
- 16 ezer rendőrt küldenek ma az utcákra Londonban
- Ismét fiatalok csaptak össze rendőrökkel Londonban
- Zavargások Londonban, huszonhat rendőr megsérült
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
LEMONDOTT CSEKE ATTILA [2011. augusztus 4.]
Az egészségügyi miniszter lemondása lavinát indított. Utódja Ritli László lesz, a CNAS is a minisztérium hatáskörébe kerül.
|
|
|
KASTÉLY ERDÉLYBEN [2011. július]
- Kastélyok: szálló, kultúrközpont vagy romhalmaz legyen?
- Kastélyok magánkézben: akár óvoda is működhet bennük
- Kastélyok Erdélyben: hol tartunk most?
Kulturális és oktatási programok szervezésével egy kastély bekerülhet a köztudatba, és így már könnyebb támogatásokat szerezni a restaurálásához. A tanulság: időnként csak kerülő utakon lehet célba érni. »
- Örökösök, kastély-amatőrök és szakemberek találkozása Bonchidán
A szervezők tettek róla, hogy a konferencia végére senki se maradjon „kastély-amatőr”. A Bánffy kastélyban többek között azt is megtudtuk, hogyan lesz valakiből tulajdonos. »
- Van pénz kastélyra. De hol?
- Kastélykonferenciát szervez a PONT Csoport Bonchidán
Az Erdély 2015 konferenciasorozat május 20-i állomása a Bánffy kastély, a téma az erdélyi kastélyok állapota és ezek szerepe a helyi illetve regionális gazdasági és társadalmi életben. »
- Újra a Telekieké a sárpataki kastély
- Keresdi Kulturális Nap: a Bethlen kastély újrafelfedezése
A kastély felújítására szervezett táborsorozatot fotókiállítás, filmbemutató, színház és néptánc zárta. »
- Családi hétvége egy impozáns szabadtéri romkocsmában
Nézelődni, felfedezni, enni, inni, barátokkal találkozni: ez a Bonchidai Kastély Napok lényege. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
BÍRÓSÁG ELŐTT BREIVIK [2011. július-2012. áprili]
Az oslói tömeggyilkos, aki 77 ember megöléséért felel, önvédelemre hivatkozva ártatlannak vallotta magát. Mint mondta, a gyilkosságokra azért volt szükség, hogy megvédje Norvégiát a muszlimoktól.
|
TUSVÁNYOS 2011 A HELYSZÍNRŐL [2011. július]
- Demokraták szövetsége: Orbán-Tőkés, Băsescu nélkül
Területért jogokat kérünk, hangoztatta Tőkés. Orbán főleg gazdaságpolitikáról beszélt. A román államelnök nem tudott végül eljönni, ám Tusványosról üzentek neki és a PDL-nek. »
- Az MPP-vel is együttműködne az EMNP, ha a polgáriak megtalálják önmagukat
"A párbeszédhez mindig két, és lehetőleg két egyenrangú fél szükséges" - Toró T. Tibort az erdélyi magyar politikai szereplőkkel való párbeszéd beindításának feltételeiről kérdeztük. »
- Román-magyar kártyajáték: mindannyian "pacalici"-ek vagyunk
A román politikai erők mindig kijátsszák a magyar kártyát, de a románok is veszítenek ezzel. Valentin Stan, Eckstein-Kovács Péter, Szilágyi Zsolt. »
- Bemutatták a Mikó Imre terv vitairatát Tusványoson
- Egy álcázott nemzetpolitikai vívmány: miért is fontos a Duna Stratégia?
- Szász szerint az MPP égisze alatt kellene létrejönnie a nemzeti oldal összefogásának
- Az autonómia kérdése mentén jöhet létre a nemzeti minimum
Kelemen Hunor bármikor hajlandó a párbeszédre az erdélyi magyar politikai szereplőkkel, amikor a magyarság nagy kérdéseiről van szó, Németh Zsolt szerint az autonómia nem követelés, hanem prognózis. »
- Konszenzus-orientált politikát akar az EMNP
Az EMNP ideiglenes vezetőség többek között azt szeretné, ha az RMDSZ szakítana eddigi döntéshozó stílusával, és megfontolná a kooperációt az alakuló Néppárttal. »
- Gumimacit öltek Tusványoson
- Magna cum Laude: maguknak írják a zenét
"Mindig tudunk egymásnak érdekes zenei húzásokat mutatni, és ez eddig előremozdította a zenekart" - mondta csütörtöki közönségtalálkozóján az együttes. »
|
NEWS OF THE WORLD BOTRÁNY [2011. július]
A brit bulvárlap lehallgatta egy meggyilkolt kislány üzeneteit, és azok törlésével nehezítette a nyomozást. Hullanak a fejek.
|
BORBÉLY ÉS A DNA [2011. július]
Ismét befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja a Korrupcióellenes Ügyészség a környezetvédelmi minisztert.
|
GOOGLE + VERSUS FACEBOOK [2011. június]
Míg az iwiw indulásakor legfeljebb vicces volt ismerősöket bejelölgetni, mára már mindenki a Facebookon lóg. Nem csoda, hogy ádáz háború folyik barátainkért. Hamarosan kiderül, hogy a Google+ lesz-e a kapcsolathálók fekete özvegye vagy sem.
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
EU-TÁBOR 2011 [2011. JÚLIUS]
- Jövőre a MIÉRT delegálja Winkler gyakornokait
Az EU Tábor fődíját három éve az EP képviselő ajánlja fel, a gyakornokságért ezentúl ajánlólevél szükséges az ifjúsági szervezettől. »
- Markó Béla szerint az új magyar párt szétveri az egységes erdélyi magyar politikát
- Korodi: az Észak-Koreával kötött kulturális együttműködés hasznos lesz Romániának
- Az önkéntesség is munka, hát még a sörcsúcs-mászás!
Magaskötélpálya, hennafestés, lazulás ezerrel: a szakmai töltelék mellett ez volt a napi köret a marosfői EU-táborban. [fotóriport]
»
- Borbély: rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze a regisztrációs adó miatt
- Miért tanuljon olyat a diák, amit nem használ majd? A minőségbiztosító felmérte az iskolákat
- Pásztor: nem a kamerák felelősek a gyenge eredményekért
- Szőcs: az érettségi eredmények tanulásra sarkallják a mostani középiskolásokat
- Hangulatképek: birkózás, nevetés, gulyásfőzés
Az előadásokon túl ez jellemezte a tábor első két napját. Lencsevégre kaptuk, mennyire éreztétek jól magatokat. [fotóriport] »
- EU Tábor: van aki alulról, aki felülről, és aki profilból nézi a világot
|
ÉRETTSÉGI 2011 [2011. június-július]
Idén katasztrofális érettségi eredményeket értek el a diákok az érettségin: mindössze 44,47% vizsgázott sikeresen. Húsz éve nem volt példa ekkora bukási arányra.
|
ÖSSZEOMLIK AZ EURÓZÓNA? [2011]
Egyre többen beszélnek a közös valuta eltűnéséről. Ha ez megtörténik, mély visszaesés várható az egész világon. Szerencsére még nincs veszve minden.
|
|
|
|
FUNARIÓTA HANGULAT KOLOZSVÁRON [2011. április-június]
Sorozatos táblaügyek: a városvezetés másfél hónap alatt felélesztette Kolozsváron a Funar polgármestersége idejére emlékeztető, etnikai feszültségektől terhes hangulatot.
|
RÉGIÓÁTSZERVEZÉS [2011. június]
A PDL nyolc óriásmegyére osztaná az országot, azonban ezzel az elképzeléssel a magyar szervezetek nem értenek egyet.
|
TIFF 2011 [2011. június]
Június 3-12. között zajlik a legrangosabb romániai filmfesztivál tizedik kiadása Kolozsváron. Bigger, better, faster, more.
- Robotzii: a legnépszerűbb román sorozat, 19-szer
Óriási tömeg volt kedden az animációs sorozat vetítésén és közönségtalálkozóján(?). A készítők annyira népszerűek, hogy jövőre valószínűleg ők készítik a TIFF szpotját. »
- Filmfeszt-legek: norvég feel good movie, japán szusimester, pedofília
Az idei TIFF a legek jegyében zajlik, így a legfinomabb, a legkarácsonyibb, a legcukibb és a legszékhezragasztóbb film is szerepel a folyamatosan bővülő listánkon. »
- Magyar nap a TIFF-en
- Chirilov kalapjai: you can leave your hat on
Embert barátjáról, Mihai Chirilovot kalapjáról: ha a TIFF művészeti igazgatóját keresed, könnyű dolgod van, csak azt kell tudnod, milyen kalapot hord az idén. »
- Mega Trip Nicula: Vakarcs Loránd és Sugár Dávid fotókiállítása
- A TIFF zsűrije ígéri: veszekedni fognak
- Láttuk a Pinát, 3D-ben
Wim Wenders az első rendező, aki 3D-ben forgatott művészfilmet, amelynek első TIFF-es vetítésére alig lehetett bejutni. A filmfesztiválon csemegéztünk. »
- Michele Placido, A Polip sztárja Kolozsváron járt
- Rekordhosszúságú megnyitóval kezdődött a TIFF
A tizedik fesztivált hosszas diplomaosztogatással és gólyalábas léggömb-emberek táncával nyitották meg. »
- Térjünk a lényegre: a Transindex filmajánlója
Sztármeghívottak, koncertek, kiállítások, színházi előadások ide vagy oda – mégiscsak a filmek a TIFF főszereplői. »
|
CSŐD SZÉLÉN GÖRÖGORSZÁG [2011. tavasz]
Az új választásokat nagy valószínűséggel a mentőcsomag feltételeit elutasító Sziriza nyeri. Görögországnak júniusig van pénze, hogy mi lesz azután, nem tudni.
|
GYILKOS CSÍRÁK [2011. május-június]
35 halálos áldozata van a hasmenésjárványnak Németországban. A legújabb feltételezések szerint az áldozatok fertőzött növényi csírát ettek.
|
SZÉKELYFÖLD-IRODA BRÜSSZELBEN [2011 május-június]
Június 1-jén Székelyföld-irodát nyit Hargita és Kovászna megye Brüsszelben, a külügyminisztérium tiltakozik.
|
ELFOGTÁK RATKO MLADICOT [2011. MÁJUS 26.]
A világ egyik legkeresettebb háborús bűnöse volt. 16 évig bújkált, többször is felröppent a hír: elfogták, ám mégsem sikerült elcsípni. Május 26-án egy vajdasági faluban, Lázárföldön tartóztatták le a srebrenicai mészárlás felelősét.
|
|
ÁLLATKÍNZÓ ROMÁNIA [2011]
Botosani-ban több mint 200 kutyát öltek meg az éjszaka leple alatt, a leteai erdőben élő vadlovakat vágóhídra akarták szállítani.
|
KOLOZS MEGYEI RMDSZ [2011. május]
Vezetőváltás a megyei RMDSZ-szervezetnél: az elnöki tisztséget öt éve betöltő László Attila 6 szavazat különbséggel alulmaradt a május 21-i tisztújító közgyűlésen Máté András Leventével szemben.
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
SZEXBOTRÁNY AZ IMF-NÉL [2011. május]
Szexuális zaklatással és nemi erőszak kísérletével vádolják Dominique Strauss-Kahn IMF vezérigazgatót, aki időközben lemondott tisztségéről.
|
|
PDL-UTÓDLÁS [2011. május]
Nem sok meglepetést tartogatott a hétvégi PDL-kongresszus: bejött az eleve borítékolható eredmény, hiszen Băsescu támogatottja, Emil Boc újabb mandátumot szerzett.
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
18. KMDSZ DIÁKNAPOK [2011. május]
Május 5-8. között 36 csapat - több mint ezer diák - vesz részt a diákszövetség legbagyobb rendezvényén, amely idén 18+.
- Flintstone-ék, pulzusmérés és bográcsos lakodalom a majálison
Két bográcsfőzés és kőkorszaki szaki között a csapatok Mizu-toleranciáját is teszteltük, ha már 2011 a Fluor éve. [18+] »
- A Smoke'n Gypsies nyerte a 18. KMDSZ Diáknapokat
- Kocsmajátékok kezdőknek: ahogy azt a diákoktól tanultuk
Megnéztük, hogyan játsszák a krucsát vagy a bolcot a diáknapokon. Ha ismerted is a szabályokat, nem biztos, hogy közben nem változtak meg. »
- Diáknapi vízimajális tenisszel és vetkőzéssel
Ez a nap nem a kacsáké és halaké volt, hanem a nyugalmukat felzavaró egyetemistáké, akik másnaposságot félretéve belevágtak a sétatéri tónál szervezett megpróbáltatásokba. [fotóriport] »
- Nem csak szex és pia? A diáknaposok 18+ bemutatkozása
Csütörtök délután a bemutatkozásé, a filmhősöké és a Mizué volt, de megmutatjuk azt is, hogy miről ismerhetitek fel a csapatokat a városban. [galéria+videó] »
- Kék madárkával nyomul idén a KMDSZ
A diákszervezetnek jót tett a ráncfelvarrás. Kik állnak a Diáknapok idei logója, a mozgalmas életet élő kék madárka mögött? »
- Rajtol a 18. KMDSZ Diáknapok
- Lezárult a 18. KMDSZ Diáknapok jelentkezési időszaka
- Újra KMDSZ Diáknapok: még jelentkezhetnek a csapatok
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
SZENT GYÖRGY NAPOK 2011 [2011. május]
Hobo, PASO, Tündérground, Beatrice, 550 vasaló, 47 kilós pityókás kenyér, rekordtorta. Ünnepel az 550 éves város.
- Hatvanezer sör és százezer miccs fogyott el Sepsiszentgyörgyön
Egymillió lej volt a költségvetés, az együttesek közül a Smokie volt a legdrágább, de az titok, hogy pontosan mennyi. Kiértékelték a 20. Szent György Napokat. »
- Mi az összefüggés az idő, a tér és a tömeg között?
Szoborpark napsütésben, erőlködő székely és roma gladiátorok, operett, TNT, tűzijáték és persze Smokie. [fotóriport] »
- 640 kilós tortát sütöttek a 20. Szent György Napokon
- Napsütést rendel Sepsiszentgyörgy a találkozások ünnepére
Hobo, PASO, Tündérground, Beatrice, 550 vasaló, 47 kilós pityókás kenyér. Ha nem jöttél el az idei Szent György Napokra, nézd meg a háromfejű sárkányt a Kultúrkertben! [fotóriport] »
- Rekordkenyér és rekordtorta Sepsiszentgyörgyön
Megsütik a legnagyobb székely pityókás kenyeret, és 550 kilós tortát készítenek a városnapokon. »
- Miklósa Erika: "szem nem marad szárazon"
A New York-i Metropolitan operaénekesnője koncertje mellett az önkéntesség évének nagyköveteként is részt vesz a városnapokon. »
- Sibisanu Emil: a székelyek mindig szerették a bort
Toszkán szarvasgombás különlegességek kíséretében lehet majd borokat kóstolni a Szent György Napok ideje alatt. »
- Keresztes Ildikó Marosvásárhelyen is fellép
- Közönségtalálkozó Balla Zsófiával, Báthori Csabával és Kemény Istvánnal Szentgyörgyön
- Megbocsátás hete és Könyvkelengye-találkozó a sepsiszentgyörgyi könyvtárban
|
|
BIN LADEN HALOTT [2011. május]
Május másodikára virradóra Barack Obama bejelentette: elit csapataik Pakisztánban végeztek Oszama bin Laden terroristavezérrel.
|
|
TORDA BRAND [2011]
Akkor tudjuk igazán értékelni, mi történik jelenleg Tordán, ha mondjuk a sóbányában 2003-ban készült fotókat összehasonlítjuk a mostaniakkal. Isten hozott a jövőben, egy holdbéli kolónián!
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
BÍRÁLJÁK AZ ÚJ MAGYAR ALKOTMÁNYT [2011]
Április 18-án a magyar Országgyűlés elfogadta az alaptörvényt, amely 2012. január 1-jén lép hatályba. Az új magyar alkotmányt a Velencei Bizottság is keményen bírálta.
|
|
UNIÓS ROMASTRATÉGIA [2011]
20 év alatt csak papíron történt valami romaügyben. Az Európai Parlament most konkrét lépéseket vár a tagállamoktól; az első eredmények 5-6 év múlva várhatók.
|
ELSZÁMOLTATÁS-VITA [2011. április]
Tőkés László felszólította az RMDSZ-t: adjon számot az általa kezelt román és magyar költségvetési pénzekről. Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-nél nincs mit kivizsgálnia a magyar kormánynak.
- Takács Csaba: Tőkés budapesti megrendelésre indít támadást
A Communitas elnökét, ex ügyvezető elnököt kérdeztük, mit gondol arról, hogy Tőkés az RMDSZ pénzügyeit firtatja. »
- Nyílt Évet szervez az RMDSZ főtitkársága
- Tőkés szerint nem kell az EMNT-nek a nyilvánosság előtt elszámolni a DK-pénzekkel
- EMNT vs. RMDSZ: leszámolás vagy elszámolás?
Az RMDSZ fő kritikusának számító EMNT-ből szerveződő pártnak megvan a lehetősége, hogy jobbat csináljon. A kérdés az, hogy élni tud-e ezzel. Nem is, inkább az, hogy élni akar-e vele. »
- Kovács Péter érthetetlennek tartja, hogy Toró nem tudja pontosan, mennyiből működik a DK-hálózat
- Toró nem tudja pontosan, mennyiből működnek a Demokrácia Központok
- Ismét a közpénzekkel való elszámolásra szólította fel az RMDSZ-t az EMNT vezetősége
- Kelemen: az RMDSZ-nél nincs mit kivizsgálnia a magyar kormánynak
- A romániai magyar szervezetek támogatásait is kivizsgálná a magyar kormány
- Tőkés: az RMDSZ adjon számot a magyar és a román költségvetési pénzekről
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
SZÍRIAI MEGMOZDULÁSOK [2011. március-augusztus]
Az "arab tavasz" szele Szíriát is elérte, több hónapja tiltakozó megmozdulások vannak, a hadsereg tankokkal és harckocsikkal támadja a civileket.
|
|
|
MÁRCIUS 15. [2011. március]
Az idei március 15-i ünnepségek erdélyi programjai és eseményei.
|
CSÚSZTATTAK RÁCZ KÁROLYNAK? [2011. március]
Az MPP-s elöljárót, Kézdivásárhely polgármesterét csúszópénz elfogadásakor érték tetten a DNA ügyészei, akik a polgármester 29 napos előzetes letartóztatását kérték.
|
FÖLDRENGÉS JAPÁNBAN [2011. március]
Március 11-én rendkívül erős földrengés és cunami sújtotta Japánt. Nukleáris katasztrófa fenyeget a fukusimai atomerőműnél, ahol már helikopterről locsolják a reaktorokat.
|
KADHAFI HALOTT [2011. FEBRUÁR-október]
A megbuktatott exdiktátort, Moammer Kadhafit elfogták, kórházba szállítás közben halt bele sérüléseibe. Líbiában új korszak kezdődik.
|
OSCAR-JELÖLTEK [2011]
A The King's Speech tarolt a legfontosabb kategóriákban hétfő hajnalban. A legjobb film kategória versenyzői egy helyen.
- A dadogós király tarolt az Oscar-gálán
A The King's Speech a legjobb film, Tom Hooper a legjobb rendező, Colin Firth a legjobb színész díját kapta: a díjátadó percről percre. »
- Melyik volt az első, és ki nyerte a legtöbbet: érdekességek az Oscar történetéből
- Black Swan: Natalie Portman fehéren-feketén
A Fekete hattyú vélhetően nem csak úgy fog bevonulni a történelembe, mint a film, amiben Natalie Portman elélvez. Bár a 30 éves színésznő nagykorúvá vált ebben a szerepben. »
- Winter's Bone: abszurd és realitás között
Aki valaha is hosszabb időt töltött Székelyföld valamelyik eldugott hegyvidéki falvában, nem fogja valószerűtlennek találni Debra Granik Oscar-jelölt történetét. »
- The Fighter: Rocky szelleme még mindig kísért
A történet összességében korrekt, annak ellenére, hogy láttuk már majdnem ugyanezt rengetegszer. »
- The Kids Are All Right: egyszerű történet két anyával és egy apával
Amikor Nic, Jules és a gyerekek megjelennek a mozivásznon, nem a gyerekeket nevelő leszbikus párt, hanem a hétköznapi, modern családot látjuk. »
- 127 óra: könnyed szenvedés
Danny Boyle Oscar-jelölt filmjét úgy érdemes nézni, mint egy klasszikus focimeccset, melynek tudjuk a végkifejletét: a hangsúly nem a mi történt?-en, hanem a hogyanon van. »
- The King's Speech: film a királyról, aki dadogott
Tom Hooper rendező csak elmond egy történetet. Ráadásul olyant, amire első hallásra a kutya sem volna kíváncsi – és tizenkét Oscarra jelölik. »
- Inception: az év legeredetibb munkája
- The Social Network: a Facebook-film
A The Social Network minden volt, jelenlegi és majdani Facebook felhasználót érdekel és érdekelni fog. Míg meg nem nézik a filmet. »
|
RMDSZ X. KONGRESSZUS [2011. február 26-27.]
Kétharmados többséggel nyert a legesélyesebbnek tartott elnökjelölt a Szövetség X. Kongresszusán. Regionalizáció, főtitkár, adócsökkentés és fideszes beszólás percről percre.
|
MAGYAR OKTATÁS MOLDVÁBAN [2001-2011]
2011-ben 23 településen tartanak csángó gyerekeknek magyarórákat a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási programja keretében. 2000-ben még a hatóságok fenyegették a gyerekeiket magyarul oktató klézsei szülőket.
- „A gyökerek elvesztése nem tesz jót senkinek” [brüsszeli tudósítás]
Bár sokat javult a csángók helyzete 2001 óta, továbbra is veszélyeztetett kisebbség a moldvai magyarság, állapították meg a brüsszeli csángókonferencia előadói. »
- Egy 20. századi csángó oktatási program megelőzhette volna az asszimilációt [interjú, 2. rész]
1989 óta a Kárpát-medencei magyar kultúrának alig volt hatása a csángóföldi modernizációra, a fiatalok jövőképében Magyarország vagy az erdélyi magyarság egyáltalán nem szerepel. Interjúnk második része Tánczos Vilmossal. »
- 43 ezren beszélnek még magyarul a moldvai csángó falvakban [interjú]
Egyformán általános jelenség minden faluban, hogy a csángók nyelve erősen stigmatizált és alulértékelt mind a hivatalos intézmények, mind maguk a beszélők szemében, véli Tánczos Vilmos néprajzkutató. »
- Látogatás csángóföldi magyar oktatási helyszíneken 2. [riport]
Csík nem Csíkszereda, és Buda nem Budapest. Nem magyarul éneklik a Tente babát, de egy asszony próféta lehet a saját falujában. »
- Látogatás csángóföldi magyar oktatási helyszíneken 1. [riport]
Bogdánfalván a pap is magyarul tanulna; Külsőrekecsinben van a legkényelmesebb „magyar ház”, ahol a tanárkollégák is zuhanyozhatnak. »
- Diószegi László: 45 ezerre csökkent a magyarul még beszélő csángók száma
- Másfélezer keresztszülő támogatja a csángó gyerekek magyar oktatását [interjú]
A legodaadóbb segítség sem tud több évszázados, tudatos asszimilációs folyamatokat megfordítani. Mégis, folytatni kell. »
- 11 milliárd forintból gazdálkodhat idén a Bethlen Gábor Alap
- Magyartanítás Moldvában: szembesítési kísérlet az identitással [könyvbemutató]
1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett. »
- Önkormányzataink is lehetnének “csángó keresztszülők” [riport]
Erdélyi mecénás kevés van, a román állam nem száll be a költségekbe, a támogatás nagy része Magyarországról érkezik a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége számlájára. »
|
REPÜL BOC? [2011 február]
Minden jel arra mutat, hogy Traian Băsescu ismét fenekestül felfordítja a romániai politikai életet. Az államfő egy független miniszterelnök kinevezésén fáradozik, de még nme tudni, ki lesz Emil Boc utódja.
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
LÁZADÁS A KÖZEL-KELETEN [2011. január]
Az Öböl-menti és észak-afrikai országokban egyre-másra tüntetnek a kormányok ellen, a tunéziai és egyiptomi példa nyomán.
- Forró a talaj a vezetők talpa alatt Közel-Keleten és Észak-Afrikában [összefoglaló]
Ha már követhetetlen számodra, mikor és hol tüntetnek az arab világban: országokra bontva összefoglaltuk az aktuális vasárnapi és hétfői eseményeket. »
- Líbia a polgárháború szélére sodródott Kadhafi fia szerint
- Közel kétszáz életet követeltek a líbiai tüntetések
- Bahrein: könnygázt vetett be a rendőrség a tüntetők ellen
- A fiatal arabok lázadása segítheti a terrorizmus elleni harcot
- Közel-Kelet-szakértő: elcsalhatják az arab fiatalságtól a forradalmat
- Obama példának állította Egyiptomot, és üdvözölte az irániak bátorságát
- Két áldozata van Bahreinban a kormányellenes tüntetéseknek
- Újra utcára vonult az iráni ellenzék, szétoszlatták a tüntetőket
- Rendszerellenes tüntetések Jemenben, Bahreinben, Irakban, Algériában
- Egyiptomban győzött „a fiatalok forradalma” [összefoglaló]
Egyesek a berlini fal leomlásához fogható történelmi eseménynek nevezték Mubarak lemondását. »
- Obama: Mubarak lemondása csak a kezdet
- Mubarak lemondott, a hadsereg veszi át az uralmat Egyiptomban
- Mubarak és családja állítólag elhagyta Kairót
- Obama azonnali reformokra szólítja föl az egyiptomi vezetést
- Mubarak nem mondott le, de átadja hatalmát Szuleimánnak
- Német szakértő: nem kell félni Egyiptom iszlamizálódásától
- Nem szívleli az iszlamistákat az arab Facebook-nemzedék [háttér]
Az iszlám a megoldás jelszó már nem győzi meg a munkanélküli diplomásokat. Színre lépett egy új politikai nemzedék, amelyet egykor talán 2011-esnek fognak nevezni. »
- Az al-Kaida szent háborúba szólítja az egyiptomi tüntetőket
- Az USA nem szeretné, ha Mubarak azonnal lemondana
- A tankok elé feküdtek az egyiptomi tüntetők [hírösszefoglaló]
Elkezdődtek a tárgyalások a kormány és az ellenzék között; a tiltakozások azonban folytatódnak, mert Mubarak azonnali távozását még nem sikerült elérni. »
- Mubarak tudja, mi az elég: hatan a hét híréről [salto vitale]
Egyiptom forrong, Mubarak államfő már nem indulna, de lehet azonnal mennie kell. Mi hozta el az arab rendszerváltás idejét? B. Szabó, Demeter, Magyari, Keszeg, Könczei és Selyem reagál. »
- Törökország szolgáltathat példát az iszlámot és a demokráciát elegyítő új modellhez [háttér]
- Változhat az izraeli-egyiptomi békeszerződés, ha a Muzulmán Testvériségen múlik
- Mubarak szeretne távozni, de fél a káosztól
- Újságírókat, emberi jogi aktivistákat vettek őrizetbe Egyiptomban
- Jemenben is tízezrek tüntettek az elnök távozását követelve
- Összecsaptak a Mubarak ellen és mellett tüntetők
- Újra van internet Egyiptomban
- Összecsaptak a Mubarak ellen és mellett tüntetők
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
PROFÁJLER: Melyik rommagyar politikus olyan, mint... [2011. január]
Detektívtipológiák vagy politikus-tipológiák? A krimiirodalom nagyjairól asszociálunk a romániai magyar politikai élet szereplőire. Fájni fog.
- Melyik rommagyar politikus olyan, mint Miss Marple?
Agatha Christie karaktere a báránybőrbe bújt vénkisasszony. Mindenkiről a legrosszabbat feltételezi, így nem lehet meglepni. »
- Melyik rommagyar politikus olyan, mint Marlowe?
A magánhekus zsánerről van szó. A cinikus, pontosabban álcinikus hekus prototípusa, iszákos, szellemeskedő, nőcsábász, az erőszaktól vissza nem riadó. »
- Melyik rommagyar politikus olyan, mint Columbo?
Játékot javaslunk. Bemutatunk egy-egy detektívet, és a vázolt profil alapján megpróbáljuk összerakni, melyik rommagyar politikusra hasonlít a legjobban. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
BENZINDRÁGULÁS [2011. január]
2011-re átlépte az 5 lejt egy liter benzin ára, a drágulás pedig tiltakozásra készteti a sofőröket országszerte.
|
SZÖVETKEZIK AZ ELLENZÉK [2011. január]
Jobbközép Szövetség néven szövetkezik a PNL és a PC, Victor Ponta pedig máris jelezte: a PSD is szövetkezni kíván velük.
|
MAGYAR EU-ELNÖKSÉG [2011. január-június]
2011. első félévében a nemzetközi megítélésén az utóbbi időszakban sokat rontó Magyarország töltötte be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.
|
A TRANSINDEX LEGJEI [2004-2010]
2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009 és 2010 legjei a leghitelesebb forrásból
- 2011 legjei a leghitelesebb forrásból
Pina, dugás, franciacsók, maximális extázis és orrgia: pedig az elmúlt év nem is a szexről, hanem a bukásokról szólt a Transindex szerint. »
- 2010 legjei – a leghitelesebb forrásból
Az év szava, bejelentése, meglepetése és leleplezése. Meg áttörése, optikai csalódása, baklövése. Minden, ami kiemelkedett a napi alapzajból. Szavazz! »
- 2009 legjei – a leghitelesebb forrásból
Az év politikai vicce, highlandere, bratyizása, bakija és fordítási hibája. Plusz a legjobb civil kezdeményezés, médiaesemény, könyv, film, előadás, dal és kaja. »
- 2008 legjei – a leghitelesebb forrásból
Mitől rázott ki a hideg, ki az év embere, az év lozinplicje, mi az év médiaeseménye, civil projektje, legjobb ruhája, filmje és színházi eseménye?
»
- 2007 legjei – a leghitelesebb forrásból
A legjobb bulik, legfontosabb politikai, gazdasági és kulturális izék. Minden, ami miatt idén sírtál, röhögtél, csodálkoztál, nem tudtál aludni. Vagy amit esetleg észre sem vettél, Biró Ferenctől Michael Jacksonig. »
- 2006 legjei – a leghitelesebb forrásból
Mi történt az idén azon túl, hogy gazdagabbá tettük a gazdagokat? Az EU-integráció előtti hőskor utolsó évében még több felesleges édességet zabáltunk és még több hasznos illúziót vesztettünk. »
- 2005 legjei – a leghitelesebb forrásból
Az idén is gazdagabbakká tettük a gazdagokat, fanatikusabbakká a fanatikusokat és kicsit közelebb kerültünk az esztétikai sebészek szikéihez. »
- 2004 legjei – a leghitelesebb forrásból
Tények, amelyekre könnyes szemmel örökké emlékezni fogunk. 2004 csúcsai: emberek, drogok, vasak, gesztusok. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
MAGYAR MÉDIATÖRVÉNY [2010. JÚNIUS-DECEMBER]
Nemzetközi bírálatok kereszttüzébe került Magyarország a december 20-án elfogadott, január 1-től életbe lépő médiatörvény miatt.
- Pénteken tárgyalja meg a médiatörvény módosítását a magyar kormány
- Médiatörvény: megállapodott a magyar kormány az Európai Bizottsággal
- A magyar médiatörvényről vitázik ma az Európai Parlament
- Megkapta az Európai Bizottság a médiatörvény-módosítási tervezetet
- A médiatörvény módosításáról tárgyaltak a magyar szakértők és az Európai Bizottság
- Elégedett Magyarország válaszával a médiaügyi EU-biztos
- Magyarország kiigazítja a médiatörvényt
- Magyarország reagált az Európai Bizottság médiatörvénnyel kapcsolatos aggályaira
- A sajtószabadságért tüntettek a Kossuth téren
- Egy UNESCO-konferencián is beszéltek a médiatörvényről
- Vita volt Strasbourgban a magyar demokrácia működéséről
- Médiatörvény-vita a Berlini Művészeti Akadémián
- Médiatörvény: hamarosan válaszol Magyarország az EB-nek
- Médiatörvény: kiszivárgott az EB levele
- Szabálysértési eljárást indíthat az Európai Bizottság a médiatörvény miatt
- Magyarország megkapta az Európai Bizottság levelét a médiatörvényről
- GYENGE ZSOLT: Másfajta válasz Demeter Szilárdnak [reply]
Jó lenne, ha a hatalmon lévők bíznának abban a rendszerben, amely őket hatalomra emelte. »
- DEMETER SZILÁRD: Egyfajta válasz Kelemen Attila Árminnak [reply]
Az eddig formálisan és tessék-lássék szabályozott médiavilág (bizony-bizony: gumiszabályok!) azzal szembesült, hogy a hatalma nem korlátlan. »
- KELEMEN ATTILA ÁRMIN: A Tőkés paradoxon [holt költő]
Tőkés mondanivalója formailag: Orbán szendvics balliberálisozó töltelékkel. Már nem érzékeli, hogy a szólásszabadság morális, a médiatörvény szakmai kérdés, egyik sem elsősorban politikai. »
- Alapos fejmosást kapott Orbán Viktor Strasbourgban
A magyar miniszterelnök a soros EU-elnökség programját mutatta be szerdán. A vita során a prioritásokkal egyetértettek, a médiatörvénnyel kevésbé. »
- Magyar médiatörvény: újabb bírálatok és mérsékeltebb hangok
Egyesek már Magyarország "putyinizálódásától" rettegnek, mást az ötvenes évekre emlékeztet a hangulat, azzal a különbséggel, hogy inkább mulatságos az egész, mint félelmetes. »
- Magyari, Selyem, Demeter, Szász, B. Szabó, Könczei a hét híréről [salto vitale]
Minden irányból támadják Magyarországot a hétfőn elfogadott médiatörvény miatt. Eszünkbe juthat a vicc, vajon a Tévé Macit is azért szüntették be, mert köpött? »
- Nemzetközi össztűz Magyarországra a médiatörvény miatt [hírösszefoglaló]
Egyesek azt is megkérdőjelezik, egy ilyen országnak helye van-e egyáltalán az EU-ban, nemhogy soros elnök legyen. »
- Vizsgálja az Európai Bizottság a magyar médiatörvényt [hír]
- A magyar médiatörvény visszavonását követeli az EP zöld frakciója [hír]
- Megszavazták a magyar médiatörvényt a nemzetközi és civil tiltakozás ellenére [hír]
- A Freedom House bírálja a magyar médiatörvény-tervezetet [hír]
- Aggódnak a magyar médiatörvény-tervezet miatt a nemzetközi lapkiadók [hír]
- Szalai Annamária: nem kell félteni a sajtószabadságot Magyarországon [hír]
- The Washington Post: veszélyben a sajtószabadság Magyarországon [hír]
1 hozzászólás. Szólj hozzá!
|
SCHENGENI CSATLAKOZÁS [2010 tél]
Egyre több és biztosabb jel utal arra, hogy Románia nem csatlakozhat 2011. első felében a Schengen-övezethez.
|
BÉRTÖRVÉNY [2010 tél]
A kormány felelősséget vállal az új bértörvényért. A közalkalmazottak fizetése 15%-kal nő, de jövőre sem fognak pótlékokat, ételjegyeket, vakációs és ajándék utalványokat kapni, a túlórákat pedig csak szabadnapokkal lehet „kifizetni
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
GYES [2010 december]
Emil Boc miniszterelnök december 6-án bejelentette: a GYES a jelenlegi két évről egy évre csökken. Az intézkedés koalíción belül is heves vitákat szült, olyannyira, hogy az ezzel kapcsolatos sürgősségi rendeletet sem sikerült megszövegezni.
|
(BIO)GÁZ KÉZDIN [2010. november]
Visszavonták végül azt a tanácsi határozatot, amely értelmében a polgármester feleségének cégét felvásároló magyarországi befektető hozzájutott volna egy közel 100 ezer euró értékű területhez.
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
KOREAI KONFLIKTUS [2009-2010]
Tűzpárbaj tört ki kedden Észak-Korea és Dél-Korea között; ez a legsúlyosabb katonai incidens a koreai háború 1953-as felfüggesztése óta. Erődemonstrációk az utóbbi évben.
|
ÍRORSZÁG PÉNZÜGYI VÁLSÁGA [2010. november]
Írország gazdasági modelljét eddig egész Európa csodálta, azonban idén a rekordméretű bankmentő csomagja révén államháztartási deficitje eléri a GDP 32%-át. Nemzetközi segítség a küszöbön.
|
|
FACEBOOK-MÁNIA [2009-...]
A Facebook 2009 végén lépett az első helyre a közösségi oldalak versenyében. Ma már mindenki rajta van, aki számít.
|
|
AUTÓPÁLYÁK ROMÁNIÁBAN [21. század]
Botrányos? Frusztráló? 2003-ban még azt ígérték, 2009-ben kész lesz az észak-erdélyi sztráda. 2010-ben az egész országban 331 km autópálya használható, és belátható időn belül a hálózat nem bővül.
- Még kérdéses, hogy jövőre folytatódik-e az észak-erdélyi autópálya építése [hír]
- Boagiu: autópálya-használati díjat kell bevezetni [hír]
- Hogy állnak a romániai autópályák? [háttér]
Pénz kevés van, a munkálatok lassan haladnak. Jelenleg csak 331 kilométer autópálya használható, és nem úgy tűnik, hogy belátható időn belül bővül a hálózat. »
- Autópálya: végre átadták a 10 kilométeres szakaszt [fotóriport]
Az összesen 52 kilométeres szakasz Kolozsvártól Aranyosgyéresig tart. Emil Boc nagyon vidám volt, de nem ígért jövőre folytatást. [fotóriport] »
- Észak-erdélyi autópálya: nagy lépés az emberiségnek a 12 kilométeres szakaszocska [háttér]
Aki már egyszer kipróbálta a Torda-Aranyosgyéres tötymörgést, az értékelni fogja az észak-erdélyi autópálya hamarosan átadandó szakaszát. »
- 80 kilométer megyei út ment tönkre a 42 kilométernyi autópálya építése során [hír]
- Gyalutól Tordáig autópályán [fotóriport]
Kampányban a munka is jobban megy: tegnap masszív politikai jelenlét mellett átadták az észak-erdélyi highway első szakaszát. [fotóriport] »
- Láttuk, hogy valóban épül az autósztráda [helyszíni tudósítás videóval]
Legelésző juhnyájak, félig kész betonsávok, levegőbe meredő acélszerkezetek: a Bechtel megmutatta, hogy állnak a munkálatok az észak-erdélyi autópálya Torda és Gyalu közti szakaszán. [videóval] »
- Băsescu: két év múlva 700 kilométer autópályája lesz Romániának [hír]
- Mintegy 675 millió eurót fizetett a Bechtelnek az elmúlt öt évben az állam [hír]
|
KÖNNYÍTETT HONOSÍTÁS [2010 november]
Beindult az előjelentkezés a magyar állampolgárság kérvényezésére. Néhány nap alatt többezren kérték a könnyített honosítást a csíkszeredai és a kolozsvári konzulátuson.
|
|
IX. MÁÉRT [2010 november]
Hat év szünet hívta össze a magyar kormány a Magyar Állandó Értekezletet, amelyen 19 határon túli érdekvédelmi szervezet és a magyarországi parlamenti pártok voltak jelen.
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
50-ES KORMÁNYRENDELET [2010 ősz]
Az új kamatszámítási módot a folyó hitelszerződésekre is ráhúznák, ez veszteségbe taszíthatná a bankokat, és több ezer pert indítana el.
- Csak jövőre léphet életbe az 50-es kormányrendelet
- Diósi: Románia megítélését károsítja, ha nem módosítják az 50-es kormányrendeletet (interjú)
Az IMF nem fogadja el a jelenlegi formát, a bankok kardoskodnak ellene, a fogyasztóknak sem jó, de még csak állami bevétel sem származik belőle. Kinek is kell akkor? »
- Boc az IMF-nek: nem alkalmazzuk visszamenőlegesen az 50-es rendeletet
- IMF: ne alkalmazzák visszamenőlegesen az 50-es kormányrendeletet!
- Módosítaná az 50-es kormányrendelet az IMF
- A bankok javára módosíthatják az 50-es kormányrendeletet
- Elkezdődött a bankok ellen az első bírósági eljárás
- Rohamosan nő az elégedetlen ügyfelek száma, akik perelnék a bankokat
- Egyre többen perelik a bankokat (interjú Veress Emőd ügyvéddel)
Jogtalanul járnak el, rejtett költségekkel dolgoznak, magyarán sokkal többet fizettetnek, mint kellene, hangzanak a vádak. Kinek van igaza? Veress Emőd válaszol. »
- Beperelhetik az ügyfelek azokat a bankokat, amelyek nem csökkentik a kamatokat
|
MÁTYÁS-SZOBORCSOPORT [2010]
Hosszú ideig húzódó restaurálás és sokadik nekifutásra összejött hivatalos újraavatás után Kolozsvár főterén áll a Mátyás szobor, de nem került ki a figyelem középpontjából.
|
GÓLYABÁLOK 2010 [2010 ősz]
Ismét eljött a vérfrissítés időszaka: jönnek a gólyák, és kezdődik a bál! Mindenhol ott leszünk.
|
OKTATÁSI TÖRVÉNY [2010]
Felelősségvállalással fogadta el az oktatási törvénycsomagot a kormány, miután közel ezer módosító indítványt vitattak meg egy éjszaka alatt.
|
BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNY [2010 október]
Nem ment át a bizalmatlansági indítvány a parlamentben, 18 szavazat hiányzott a kormány megbuktatásához. Az épület előtt összegyűlt több mint 30 ezer tüntető többször próbálta áttörni a kordont.
|
WIKILEAKS [2010 ősz]
A WikiLeaks által közzétett dokumentum ezúttal a kiemelten fontos amerikai ipari és infrastrukturális létesítményeknek a titkos listája. Ezek azok a pontok, melyek védelmét az Egyesült Államok nagyon fontosnak tartja.
|
VÁLASZTÓJOG HATÁRON TÚLI MAGYAROKNAK [2010-2011]
A Fidesz úgy módosítaná a választójogi törvényt, hogy a határon túli magyar állampolgárok csak országos listára szavazhassanak.
- Befolyásolják az erdélyiek a magyarországi választást? – elemzőket kérdeztünk
Mit hoz az új magyar választójogi törvény, és együttműködik-e a Fidesz és az EMNP? Bakk Miklós, László Róbert, Székely István, Zsigmond Csilla, Illyés Gergely és Székely István Gergő válaszol. »
- Magyarországi országos listára szavazhatunk: heten a hét híréről [salto vitale]
Továbbra is vagyunk mi, és vannak ők. Mi egy szavazati joggal, ők kettővel rendelkeznek. De mi innen tényleg meg tudjuk mondani, hogy ott mi a tuti? Csutak, Gáspárik, Jánosi, Könczei, Könczy, Szakáts és Szász. »
- Fidesz-tervezet: 106 egyéni választókerület, 94 országos listás hely
- 2%-ot érnek a határon túli magyar szavazók
Az új magyar választójogi törvénytervezet szerint kevesebb mint felét éri egy külhoni voksa egy magyarországinak. Nem lesz képviseletünk az országgyűlésben. »
- Nézőpont Intézet: átláthatóbb és rugalmasabb lesz a magyar választási rendszer
- Political Capital: csekély lesz a határon túli választók súlya
- Országos listára szavazhatnának a határon túli magyar állampolgárok
- Kevés az esélye egy "Erdélyi Párt" létrejöttének Magyarországon
A külhoni választójog bevezetésével akár egy millióval is több szavazó dönthet az Országgyűlés összetételéről. Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója elemez. »
- Nem biztos, hogy a Fidesznek ez jó: szakértők a külhoni választójogról
Komoly feszültségeket okozhatna, ha tendenciózusan a határon túli magyar választói akarat határozná meg a magyar parlamenti viszonyokat. A Nézőpont Intézet és a Political Capital elemzője válaszolt. »
- A Fidesz-szavazók sem örülnek a választójog határon túli kiterjesztésének
|
|
GÁZ-STRATÉGIA [2010 október]
Jelenleg több földgázvezeték építésében is érdekelt Románia; a gond az, hogy miközben az egyik az orosz importtól való függőséget hivatott enyhíteni, a másik épp onnan szállítana gázt, két további vezeték pedig ugyanabból az azeri forrásból
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
SZTRÁJK [2010 október]
A pénzügyi tárca és az Adóhivatal (ANAF) alkalmazottjai beszüntették a munkát szerdán. A munkaügyi tárcánál, munkaelosztónál és az egészségbiztosítónál is sztrájkolnak.
|
CHILEI BÁNYÁSZOK [2010. augusztus 5-október]
A chilei Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában egy omlás következtében 33 bányász rekedt a föld alatt, 700 méter mélyen. Több mint 2 hónapot töltöttek a föld alatt.
|
ANGELA MERKEL ROMÁNIÁBAN [2010 október 12.]
A német kancellár a a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) meghívására érkezik Kolozsvárra, hogy átvegye a díszdoktori címet. Előtte Bukarestben találkozik Traian Băsescu államfővel és Emil Boc miniszterelnökkel.
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
AJKAI VÖRÖSISZAP-KATASZTRÓFA [2010 október 5.]
Október 4-én átszakadt az ajkai timföldgyár vörösiszap-tárózójának gátja; a vörösiszap három Veszprém megyei települést elöntött. A Marcal-folyó élővilága teljesen kipusztult; a szennyezés a Dunáig is eljutott.
- Állami irányítás alá került a katasztrófáért felelős Mal Zrt. alumíniumtermelő vállalat
- Szakmai tévedés vagy korrupció miatt nem találtak hibát az ajkai tározónál? [hír]
- Vörösiszap: nem tudott a gát sérülékenységéről a MAL Zrt. [hír]
- Épül a védőgát. Menthetetlen a sérült vörösiszap-tározó? [hírösszefoglaló]
- Messzemenő ökológiai következményei lehetnek a vörösiszap-katasztrófának [háttér]
- Egy új vörösiszap-semlegesítővel próbálkoznak: a Dudarit regenerálja a talajt [hír]
- WWF: a tulceai alumíniumüzem is vörösiszap-katasztrófát okozhat [hír]
- Vörösiszap: az igazgató le van sújtva, de nem érzi felelősnek magát [hír]
- Újabb gátszakadás veszélye miatt kitelepítették a kolontáriakat [hír]
- Megmenekült a Duna Orbán Viktor szerint [hírösszefoglaló]
Már hat halálos áldozata van az ökológiai katasztrófának. Borbély szerint Románia nem pereli be Magyarországot. [hírösszefoglaló] »
- A Mexikói-öbölbeli katasztrófához hasonló az ajkai [sajtószemle]
- Mit lehet tenni a vörösiszappal? A kémiai semlegesítők is károsak [háttér]
- Egy szakértő szerint rendkívüli erejű, váratlan erőhatás okozhatta a gátszakadást
- Romániában állandó veszélyforrás a sok elhanyagolt meddő- és zagytározó [interjú]
Magyarországnak nem az az érdeke, hogy az ajkai alumíniumkohászat megszűnjön, hanem hogy biztonságosan és gazdaságosan működjön, véli Márton István geológus. »
- A timföldgyárat működtető cég el kellene ismerje felelősségét [interjú]
Nem valószínű, hogy határokon átívelő következménye lesz a vörösiszap-katasztrófának – véli Simon Gergely, a magyarországi Levegő Munkacsoport vegyi anyag szakértője. »
- Vörösiszap: 5 nap múlva érhet a Duna romániai szakaszára a szennyezés [hírösszefoglaló]
A romániai szakaszon egyelőre normális pH-értéket mérnek, és mire ideér, a szennyezettség koncentrációja valószínűleg túl alacsony lesz ahhoz, hogy károkat okozzon. »
- Folyamatosan figyelik a romániai folyókat a magyarországi iszapömlés miatt [hír]
- MTA: nem kell tartani radioaktív sugárzásveszélytől [hír]
- Elérte a Mosoni-Dunát a vörösiszap, a Rábában nem tapasztaltak halpusztulást [hír]
- Már a hét végén újraindítaná a termelést az ajkai timföldgyár [hír]
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
NYELVI KARTA [2007-]
Két évet késett az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájához való csatlakozással vállalt kötelezettségek végrehajtásáról szóló első, időszaki jelentés. De miről is szól a Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája?
- Miért késett két évet a Nyelvi Karta alkalmazásáról szóló országjelentés? [interjú]
Markó Attila szerint nem volt, aki noszogassa a minisztert, és valószínű, hogy titkosszolgálati úton is ellenőrizték az információkat. »
- Jóváhagyta a kormány a Nyelvi Kartában vállalt kötelezettségekről szóló országjelentést [hír]
- A nyelvi jogok, mint szűzleányálom [beszámoló]
Hiba nemzetközi direktívákra várni, az egyéni kezdeményezéseken áll vagy múlik minden. »
- Horváth István: Ott nem működik a többnyelvűség, ahol erre szükség lenne [interjú]
A Kisebbségkutató Intézet átfogó felmérést készített arról, hogy az önkormányzatok hogyan alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó jogszabályokat. »
- A tanügyben nem is hallottak a Kisebbségi Nyelvek Kartájáról [beszámoló]
Nő a magyarok és cigányok érdeklődése az anyanyelvi oktatás iránt, a többi kisebbség azonban inkább többségi osztályokba kezd járni. »
- Félig üres, félig tele: többnyelvűség a romániai közigazgatásban [beszámoló]
A nyelvhasználati jogokat csak a magyarok tudják érvényesíteni úgy-ahogy. Igény nincs erre, az önkormányzatoknak pedig se pénzük, se szakemberük. »
- Árnyékjelentés a romániai kisebbségi médiáról [beszámoló]
Szinte kifogástalanul ültették gyakorlatba a kisebbségi nyelvek kartájának a médiáról szóló fejezeteit. Legalábbis a többi területhez képest. »
- Monitorizálja az ET a nyelvi charta alkalmazását Romániában [hír]
- Ratifikálta a parlament a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját [hír]
- Mire jó a kisebbségi nyelvek chartája? [háttér]
Étlapként működik az Európa Tanács nyelvi chartája: a benne rögzített jogokból à la carte válogatnak az aláírók. Megnéztük, Romániában mi kerül az asztalra. »
|
ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT [2010-2011]
2010. december 4-én az EMNT Országos Közgyűlése egyhangúan az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása mellett szavazott. 2011 május 5-én benyújtották Bukarestben a pártalapításhoz szükséges dokumentumokat és aláírásokat. Szeptember 15-én bejegye
|
|
ERDÉLYI ZENE [állandó]
Az erdélyi könnyűzene létezik, de a javáról vagy nem tudjuk, hogy erdélyi, vagy nincs ahol meghallgassuk.
- Esőbe Sárba – a szentgyörgyi kub_beat új remixe lehet a nyár alti slágere
Meghallgathatóvá tettük a szezon gátszakító trekkjét. Party bemozdító, és a refrénnél ki lehet próbálni, ki tud cool módon mosolyogni. [sms-interjú] »
- Örömzenében győzött a Role a Magyar Televízióban [beszámoló]
A csíkszeredai zenekar megnyerte az Örömzene vetélkedő első helyét. Hallgasd meg népdal- és könnyűzene-feldolgozásukat! »
- Role: Ringasd el magad, csujjogatva [interjú]
Népzene rockosítva, és slágerek népiesen: ez az Örömzene-Örömtánc, amelyen két erdélyi zenekar is versenyez. A Role-os Nagy Tivadar szerint ez a vetélkedő méltó a zenekarukhoz. »
- Koncertközlöny: Akik feltették a pont
Hogyan teremtsünk jó hangulatot egy városszéli stúdióteremben? Hívjuk meg a Médiabefutó legjobb kolozsvári zenekarait, és minden magától megoldódik. »
- Idén is lesz magyar versenyzője az Eurovízió romániai döntőjének [interjú]
„Több mint valószínű, hogy ott leszek!” ‒ Villáminterjú Kovács Dalmával, aki másodszor próbál szerencsét a dalfesztiválon ‒ de ezúttal nem Marius Moga-dallal. »
- Magyar lány képviselheti Romániát az Eurovízió döntőjén [interjú]
A brassói Kovács Dalma már a legjobb 24 között van. A Médiabefutó egykori közönségdíjasának a legmenőbb román zeneszerző, Marius Moga írt versenydalt. [villáminterjú] »
- Kis települések zenészei [popsuli]
- Csíkszereda: jó zenék, kevés lehetőség [popsuli]
- Marosvásárhely: nem mindenki használja a lehetőségeket [popsuli]
- Hol vannak jó koncertek Kolozsváron? [popsuli]
|
CSIBI ISTVÁN [2003-2010]
A Csíkszeredát egykor rettegésben tartó nagyvállalkozó ma már csak perei, börtönből való szabadulása, éhségsztrájkja vagy az ellene intézett támadás kapcsán kerül be a híradókba.
|
RMDSZ-UTÓDLÁS [2010 ősz]
Markó nem indul újabb mandátumért, eddig Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter jelezte: indul a szövetségi elnöki tisztségért.
- Markó közleményben reagált Olosz állításaira
- Takács: Markó soha nem mondaná, hogy nem támogatná a demokratikus választás nyertesét
- Olosz: megválasztásom esetén számíthatok Markó támogatására céljaim megvalósításához
- Alapszabály-módosításokról szavazott az utóbbi évek legfontosabb SZKT-ja
Az SZKT a szövetségi elnökről szóló fejezet kibővítésével is egyetértett, az új cikkely a volt elnökök jogait szabályozza. »
- Olosz Gergely találkozót kért Markótól
- Mindhárom RMDSZ-elnökjelölt pályázata érvényes
- Eckstein után Olosz is találkozott Tőkéssel
- Eckstein: antidemokratikus módszerek Maros megyében
- Az RMDSZ Szociáldemokrata Platformja is Ecksteint támogatja
- Beszterce, Arad és Szeben is Kelemen Hunort támogatja
- Maros megye Kelemen Hunort támogatja
- Olosz Gergely meglátogatta Orbán Viktort
- Nincs meglepetés: Eckstein, Kelemen és Olosz pályázik az RMDSZ-elnökségre
- Kérdezz Olosz Gergelytől!
A Transindex felkérésére az RMDSZ elnöki tisztségére pályázó jelölt beleegyezett abba, hogy válaszol az olvasók február 2-ig feltett kérdéseire. »
- Eckstein-Kovács Péter ma hivatalosan is versenybe szállt az RMDSZ-elnökségért
- Hivatalos Kelemen Hunor jelöltsége
- Olosz Gergely benyújtotta az elnökjelölti pályázatához szükséges dokumentumokat
- Olosz Gergely hivatalosan is indulhat az RMDSZ elnöki tisztségéért
- Döntött Gyergyó- és Udvarhelyszék: Kelemen Hunort támogatják
- Új kongresszusi biztos kinevezését kéri Kovács Péter helyére Eckstein
- Már több mint 100 támogató aláírást gyűjött össze Olosz indulása érdekében
- Kelemen Hunort támogatja a háromszéki RMDSZ
Olosz Gergely mögé nem sorakozott föl a saját szervezete; a képviselő eltökélt, hogy összegyűjti az induláshoz szükséges 1000 aláírást. »
- Egyhangúlag támogatják Kelemen Hunort Csíkban
- Szombaton dől el, hogy támogatja-e saját megyei szervezete Olosz Gergelyt
- Hivatalosan is bejelentette Olosz Gergely: indul az RMDSZ elnöki tisztségéért
- Kelemen Hunort támogatja a Brassó és a Fehér megyei RMDSZ szervezet
- Jövő héten jelenti be hivatalosan indulását Olosz Gergely
- Markó: Kelemen nagyon is megfelelő jelölt az RMDSZ elnöki tisztéségre
- Olosz Gergely nem hivatalosan bejelentette: megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét
- Olosz: elkerülhetetlen, hogy a magyar kormánnyal jó viszonyokat ápoljunk
- Eckstein-Kovács Péter válaszol a Transindex-olvasók kérdéseire
Az RMDSZ elnöki székéért induló politikust mintegy 70 kérdés megválaszolására kérték az olvasók. »
- Kelemen Hunor válaszol a Transindex-olvasók kérdéseire
Az RMDSZ elnöki tisztségére pályázó politikust 70 kérdésben faggatták ki az olvasók. »
- Kelemen Hunort támogatja a Hunyad megyei RMDSZ
- Sérelmezi Kelemen Hunor, hogy hiányában döntöttek a Kolozs megyeiek
- Egyhangú Szilágy megyei támogatás Kelemen Hunornak
- Eckstein megerősítette: a Kolozs megyei szervezet támogatása birtokában indul az RMDSZ elnöki tiszts
- Eckstein indulhat: elnyerte a Kolozs megyei szervezet támogatását
- Markó nem indul, mi a tanulság: kilencen a hét híréről
Vajon jobb ma egy elhamarkodott talpnyalás, mint holnap egy elkésett gratuláció? Csutak, Szász, Budaházi, Demeter, Porcsalmi, Szakáts, Könczy, Könczei és Magyari. »
- Kérdezz Kelemen Hunortól!
A Transindex felkérésére az RMDSZ elnöki tisztségére pályázó jelölt beleegyezett abba, hogy válaszol az olvasók december 22-ig feltett kérdéseire. »
- Kérdezz Eckstein-Kovácstól!
A Transindex felkérésére az RMDSZ elnöki tisztségére pályázó jelölt beleegyezett abba, hogy válaszol az olvasók december 22-ig feltett kérdéseire. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
LEMONDOTT A BELÜGYMINISZTER [2010 szeptember]
Vasile Blagától a rendőrök bukaresti felvonulása után azt kérte Traian Băsescu: menessze a tárcájához tartozó intézmények vezetőit. Blaga inkább maga mondott le. Traian Igaş az új belügyminiszter.
|
|
|
ÚJ NYUGDÍJTÖRVÉNY [2010 nyár-ősz]
Botrányos módon fogadta el a képviselőház az új nyugdíjtörvényt, amely előírja: 2030-től a nők és a férfiak is 65 éves korukig dolgoznak. Alkuk, lefizetések, csalás, sárral dobálózás. Az Alkotmánybíróság szerint megalapozatlanok az ellenzék
|
KOLOZSVÁR VS. BASEL [2010 szeptember]
Óriási vihart kavart Kolozsvár egyoldalú bemutatása a svájci Blick bulvárlapban. A Bajnokok Ligája-meccs apropóján késüzlt összeállítást a CFR a pályán bosszulta meg, a polgármesteri hivatal pedig pert fontolgat.
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
|
VÎNTU, A ROMÁN AL CAPONE [2010 szeptember]
Kronológia arról, hogyan vészelt túl büntetlenül milliárdos sikkasztási, megvesztegetési pereket Románia egyik leggazdagabb embere, és végül hogy bukott le egy piti ügyön.
- Napvilágot látott SOV néhány telefonos beszélgetésének átirata
- Hogyan húztak csőbe Vîntuék 270 ezer személyt? [gyorstalpaló a FNI-bizniszről]
A FNI 2000 júniusában bekövetkezett csődje miatt 300 millió dollár veszett oda. [átverés for dummies] »
- Előzetes letartóztatásban van Sorin Ovidiu Vintu
- Legfennebb 7 év börtönbüntetésre ítélhetik
- Vintu-ügy: Robert Turcescu szerint kiadja Indonézia Nicolae Popát
- Letartóztatták Sorin Ovidiu Vîntut
- A szakadék szélén áll SOV sajtóimpériuma
- Tíz évre ítélték Ioana Maria Vlast
- Két év börtön vár Sorin Ovidiu Vântura?
- Sorin Ovidiu Vîntu áll annak hátterében, hogy a Romexterrát eladják a magyar MKB-nak?
- Két médiabirodalom [Sabina Fati elemzése az új Observator Culturalból]
[gordius] Véget ért a fegyverszünet, Vîntu és Voiculescu médiabirodalma ismét összecsapott. Sabina Fati elemzése az új Observator Culturalból. »
- Sorin Ovidiu Vântu birtokába került a Caţavencu-médiacsoport többségi tulajdonrésze
- Elsikkasztották a Petrom-alkalmazottak pénzét?
- Vântu beismerte: ő a Realitatea TV tulajdonosa
- "Csak szivarpénz volt" a BID bank 10 millió dolláros tőkéje, vallotta Sorin Ovidiu Vîntu az ügyészsé
- Vântu csak a vizsgálatok lezárulása után pakol ki
- S. O. Vantu ellen pénzmosás a vád
- Kihallgatta Vantut a főügyészség
- Vlas vallomást tett Vantu ellen
- Vantu bankszámlái zárolva
- Feladta magát a bujkáló FNI-igazgató, Ioana Maria Vlas
- Fellebbeztek a FNI ügyben
- Sheftel nyilvánosan bejelenti, hogy Vantunál van a pénz
- Nemzeti Bank: Vantu volt a csaló
- Kimondta a bíróság Vantu második bankjának csődjét
- Vântu pénzintézetét a BNR ellenőrzi
- Iliescu nem tudta, alapítványát Vântu támogatta
- SOV kisétálna üzleteivel Kelet Európából
- Feloszlatják SOV bankját
- 15 évre büntethető a FNI-s Sorin Ovidiu Vantu
- Ioana Maria Vlas: Vantu az oka a FNI csõdjének
- Năstase kivizsgálást kér szűkebb környezetéről
- Mind megúszták az évtized legnagyobb csalói [háttér]
Vegyük sorra: Dacia Felix Bank, Nemzeti Befektetési Alap, Bancorex, Bankcoop, Credit Bank és Caritas. Ezek a nagyszabású átrázási ügyek mindmáig megoldatlanok. »
- Itthon maradt a FNI pénze? [hírösszefoglaló]
300 millió dollár úszott el a FNI befektetési alap bukásakor 2000-ben. Többszázer kárvallott azóta lemondott arról, hogy vagyonát viszontlássa. Az ügy Izraelbe menekült koronatanúja megbízottján keresztül azt állítja, most őt nem óhajtják viszontlátni a hatóságok. »
- SOV felszámolná összes hazai cégét
Sorin Ovidiu Vintu siettében törvénytelenül záratta be a Befektetési- Fejlesztési Bankot (BID). A BID léte azért válhatott kényelmetlenné, mert a bankon keresztül jutott Vintu cégcsoportja illegálisan 2,5 millió dollárhoz. »
- Ezermilliárddal bűvészkedett a FNI [háttér]
Az Országos Befektetési Alap (FNI) pénzügyi helyzetét az Arthur Andersen nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég elemezte. Jelentésükből kiderül, hogyan pumpálta fel a FNI a befektetési jegyek értékét: a törvénytelenségek száma a végtelenbe nyúlik. »
- A FNI-vezér vagyona 32 millió dollár [háttér]
Nyilvánosságra került Sorin Ovidiu Vântu, az Országos Befektetési Alap (FNI) és a Gelsor gurujának vagyonlistája. A tételes felsorolást az üzletember felesége, Angelica Vântu jutatta el a bírósághoz. »
4 hozzászólás. Szólj hozzá!
|
KELL AZ ÚJ IMF-HITEL? [2010. szeptember]
Az új kabinet egy újabb kölcsönt szeretne felvenni a nemzetközi pénzintézettől. Az ötletet Băsescu is támogatja.
|
KERÉKCSERE: A KORMÁNY MARAD [2010 augusztus-szeptember]
Gyorsan ment a kormány átalakítása: az új miniszter-jelölteket ma délben iktatják be tisztségükbe. 11 órakor a kormány már új összetételében ülésezik.
|
KELET-EURÓPAI ROMÁK KÜLFÖLDÖN [2010 nyár-ősz]
Franciaország a bírálatok ellenére megkezdte a romatáborok felszámolását, és lakói "önkéntes hazatelepítését". De ki feladata a romák integrációja?
|
STÁTUSZTÖRVÉNY, KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG [2010 tavasz/nyár]
Muszáj lesz módosítani a státusztörvényt, miután a magyar Országgyűlés elfogadta a könnyített állampolgárság törvényét. A módosításra leghamarabb ősszel kerülhet sor.
|
TŰZ A SZÜLÉSZETEN [2010 augusztus]
Egy rosszul felszerelt légkondicionáló miatt tűz ütött ki a giulești-i szülészet intenzív terápia osztályán. Öt csecsemő azonnal meghalt, további hat kisbaba állapota válságos.
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
ADÓMÓDOSÍTÁS [2010 augusztus]
Egyre nehezebb eligazodni a megváltozott adózási szabályok közepette. A kormány gyakran egyet mond és mást csinál.
|
|
PANNÓNIA SZÁLLÓ [2010 április]
Szatmárnémeti egyik jelképe, a szecessziós stílusban épült Pannónia szálló hosszú jogi hercehurca után egy olyan befektető kezébe került, aki a restaurálási munkálatok során kétséges esztétikai színvonalú beavatkozásokat eszközölt.
1 hozzászólás. Szólj hozzá!
|
TŐKÉS LÁSZLÓ VS. SZÁSZ JENŐ [2010 április]
A polgári-nemzeti oldal két meghatározó egyénisége között nyilatkozatháború tört ki, melyet aztán a két oldal írástudói görgettek tovább. A vita apropóját a megismételt MPP-kongresszus körüli viták és a magyarországi választások adják.
22 hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
|
KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK [2010 február]
A város brandet akar magának, vagy csak logót? És mikor lesznek a városnapok?
- Hogyan lesz közutálatnak örvendő szoborból Süsü, a kedves kabala?
Sepsiszentgyörgy és a Szent György Napok alakuló városarculatáról Salat-Zakariás Csaga dizájner, az egyik tervező beszél. »
- Kolozsvár brand: alakul a púpos gyermek (közvita beszámoló)
Bemutattak egy stratégia-javaslatot, egy elképzelést arról, hogy miképpen fogjunk hozzá, és a város értékei is fel lettek sorolva. »
- Guttmann Szabolcs: lehet brandről beszélni, amikor már megvan az áru (interjú)
A kolozsvári közösség a felújított Főtéren egy színpadot kellene lásson, ahol megmutathatja értékeit összes lakosa előtt – véli a volt szebeni főépítész. »
- Szántó Attila: a legjobb üzenet az élhető város (interjú)
"Egy globalizált, vándorlások jellemezte nagyvárosi társadalomban a közös nevező egy illúzió. Közös történelem, közös identitás, közös értékrend – ezek konzervatív álomképek." »
- Barcelona: hogyan lesz csődös ipari városból turistaparadicsom? (interjú)
Pásztor István építész és Kelemen Zsófi urbanista arról, hogy mi volt szükséges Barcelona, Zaragoza vagy Eindhoven sikeréhez. »
- Rövidre zárták a Kolozsvár-napok időpontjáról szóló vitát (beszámoló)
Miután úgy tűnt, lehetetlen egyetértésre jutni a városnapok időpontjáról, az a döntés született, hogy a javaslatokat odaadják szakembereknek. »
- HERÉDI ZSOLT: A nyáron hibernáló város (olvasói levél)
Kolozsvár nyári életritmusának a felgyorsítása egy soktényezős feladat, a városszintű intézményi összefogástól akár a régióbeli összehangolásig is terjedhet. »
- Sisak Tamás: kívánatos a változatosság és spontaneitás (interjú)
A nyugati világban általában hajlandóak időt, pénzt, de főleg energiát és türelmet fektetni a fenntartható fejlesztésbe – mondja az építész. »
- Makkai Bence: a brand szót azért találták ki, hogy a hozzá nem értőket hülyítsék (interjú)
Az AMM Design kreatív igazgatója szerint egy 3 oldalas, szakszerű leírás alapján már el lehetne kezdeni dolgozni a város márkáján. »
- Kádár Magor: először értékekről kell beszélni, s csak aztán márkáról (interjú)
Most induló sorozatunkban a Kolozsvár arculatáról szóló vita kapcsán szólítunk meg kommunikációs szakembereket, reklámgrafikusokat, építészeket, urbanistákat. »
|
|
|
KI KICSODA 2010 [2009 nyara-ősze]
Telefonkönyv, elit tár vagy kiadói termék? A Ki Kicsoda harmadik kiadása szenvedélyes vitát gerjesztett.
- Zárja az adatgyűjtést az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda (sajtóközlemény)
Október 5-ig küldhetik be adatlapjukat azok, akik be akarnak kerülni a romániai magyar kultúra és közélet lexikonának 2010-es, jubileumi kiadásába. (x) »
- PÉTER LÁSZLÓ: A „KiKics” margójára (reagálás)
- DEMÉNY PÉTER: Zsenátlanul (reagálás)
Ha valami nem az elvárható színvonalon sikerül, máris kiderül, a szervezők és a közreműködők „helytálltak”, ezért aztán nem bírálható a tevékenységük. »
- GÁSPÁRIK ATTILA: Romániai magyar Kikics (reagálás)
- GERGELY EDIT: Jelenlétbiznisz, nettó tízezerért (reagálás)
- KELEMEN ATTILA ÁRMIN: Képmutató vagy? Csatlakozz hozzám! (reagálás)
Ha valaki a készülő Romániai Magyar Ki Kicsodáról beszél, tulajdonképpen önmagáról beszél. Miért? »
- OLÁH SÁNDOR: Ki a fontos erdélyi magyar? (reagálás)
Nem tudhatjuk, kik és hányan kellene eldöntsék bárkiről, hogy az illető fontos vagy nem fontos erdélyi magyar, nem is fogjuk megtudni, mert ez a kiválasztódás önkéntességen alapul. »
- DEMÉNY PÉTER: Erdélyi magyar ki kicsoda 2010: egy adatlap margójára (vitaindító)
Én nem állok helyt, mert nem hiszek abban, hogy bárkinek a tevékenységét ezzel a szóval kellene illetni. »
- Ismét kiadják az Erdélyi Magyar Ki Kicsodát (hír)
Tív év után ismét összeáll azok listája, akiket fontosnak tartanak, és akik fontosnak tartják magukat. Tízezren lesznek. »
Nincs hozzászólás. Szólj hozzá!
|
|
SZÉKELYFÖLDI ROMA-MAGYAR KONFLIKTUS [2009 NYARA]
A magyarországi roma-magyar konfliktusokat erdélyiek követték Csíkszentkirályon és Csíkszentmártonban. A téma, ami minden érintettnek kínos.
|
|
|
|